Horrorfilmes maraton is lesz a 12. Frankofon Filmnapokon Horrorfilmes maraton is lesz a 12. Frankofon Filmnapokon

Horrorfilmes maraton is lesz a 12. Frankofon Filmnapokon

A március 17. és 27. között a budapesti Uránia és Toldi moziban, az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben zajló fesztiválon 23 kortárs frankofón alkotást lehet megnézni eredeti nyelven, magyar felirattal. 

Március 17-én, csütörtökön 20 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban François Ozon legújabb alkotása, a tavaly Cannes-ban debütált, március végén forgalmazásba kerülő Minden rendben ment nyitja majd a 12. Frankofón Filmnapokat André Dussollier-val és Sophie Marceau-val a főszerepben.

Másnap, március 18-án 16:45 órakor kezdődik a Toldi moziban a Horror Filmmaraton, amelynek keretében három filmet nézhetnek meg egymás után a műfaj iránt érdeklődők. Henri-Georges Clouzot Ördöngösök (Les Diaboliques) című alkotása a háború után felvirágzó film noir méltán világhírű klasszikusa az 50-es években játszódik. Egy francia kisváros sivár iskolájában Michel, az igazgató zsarnoki szigorral uralkodik a diákokon, a tanári karon és szívbeteg feleségén. Az elgyötört asszonynak talpraesett kolléganője segít kivitelezni a benne gondolatban lassan megérlelődő gyilkosságot. A Nyers (Grave) című filmben a vegetáriánus Justine sem úszhatja meg az egyetem gólyák beavatást, aminek az is része, hogy nyers húst etetnek vele. És az újonnan szerzett tapasztalat nem marad következmények nélkül. Justine-ből előbújik a valódi énje. A betolakodó (A l’intérieur) című alkotás női főszereplője Béatrice Dalle, melyben a várandós Sarah egy autóbalesetben elveszíti a férjét. Négy hónappal később, karácsony este egyedül van otthon. Mindenórásan. Másnap reggel irány a kórház. Ám az éjszaka közepén egy váratlan vendég veri fel a ház nyugalmát. Március 19-én az elektronikus zene egykori úttörőjének harmincéves pályafutását bemutató Laurent Garnier: Off the record című dokumentumfilm vetítése után techno party lesz a Toldi moziban.

A 12. Frankofón Filmnapokon a francia filmek mellett szerepel egy-egy belga, svájci, tunéziai, marokkói és kanadai alkotás is. Mia Hansen-Løve a Cannes-i versenyprogramban debütált filmje, a Bergman szigete – Tim Rothszal a főszerepben, Jacques Audiard szintén Cannes-ban bemutatott, négy önmagát kereső fiatal történetét ábrázoló, szexualitással átszőtt Ahol a nap felkel Párizsban című alkotása, a Cannes-ban Queer Pálma-díjjal értékelt Intenzív találkozások című vígjáték, a startupok coolságát könyörtelen humorral kikezdő Foglalkozása: szülő című vígjáték, valamint A kis Nicolas és az elveszett kincs című családi film a későbbiekben hazai forgalmazásba kerülnek.

(a szervezők közleménye)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold