Három díjat nyert Bogdán Árpád filmje Olaszországban Három díjat nyert Bogdán Árpád filmje Olaszországban

Három díjat nyert Bogdán Árpád filmje Olaszországban

Három zsűri is díjazta Bogdán Árpád rendezését, a Genezis című filmdrámát a hétvégén, az idén 20. alkalommal megrendezett európai filmek fesztiválján az olaszországi Leccében.

A film fényképezéséért Dobos Tamás kapta a legjobb operatőr díját a fesztivál zsűrijétől, melyet Marco Müller producer elnökölt - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Filmalap hétfőn az MTI-t.
A közlemény szerint a Cineuropa-díjjal szintén Bogdán Árpád rendezését tüntette ki a szakmai zsűri, emellett a diákzsűri is a Genezisnek ítélte a legjobb film díját. A díjakat Bogdán Árpád a záróünnepségen vette át Leccében.

Bogdán Árpád (Boldog új élet, 2007) második mozifilmje, a Genezis a bűn, a megtisztulás és az újjászületés drámája. A bibliai eredettörténet a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből érkező emberek sorsán keresztül elevenedik meg, a főszerepekben Cseh Anna Marie (Fiatalság, A fény ösvényei), valamint Csordás Milán és Illési Enikő Anna amatőr színészek láthatók. Az operatőr Dobos Tamás (Apaföld, Lágy eső), a zeneszerző Tarr Béla állandó alkotótársa, Víg Mihály, a vágó Politzer Péter (Before Dawn, Fehér tenyér).

A Genezis világpremierje a 2018-as Berlinálén volt, azóta számos rangos fesztivál tűzte műsorra. Bogdán Árpád filmjét a spanyolországi Cinema Jove, a bajorországi Fünf Seen fesztiválokon és a szófiai nemzetközi filmfesztiválon is díjazták 2018-ban. A Genezis a Mirage Film és a FocusFox koprodukciójában készült a filmalap támogatásával, producere Taschler Andrea és Ferenczy Gábor - áll a filmalap közleményében.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Az ács fia

    Színes horror, 94 perc, 2025

    Rendező: Lotfy Nathan

  • Csak egy éjszaka

    Színes romantikus, vígjáték, 102 perc, 2026

    Rendező: Will Gluck

  • Az Oak Street vége

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2026

    Rendező: David Robert Mitchell

  • Insidious: Köztünk járnak

    Színes horror, thriller, 106 perc, 2026

    Rendező: Jacob Chase

  • Kiválasztottak

    Színes akciófilm, kalandfilm, vígjáték, 103 perc, 2025

    Rendező: Romain Gavras

  • The Dog Stars

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 118 perc, 2026

    Rendező: Ridley Scott

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat

  • Az ács fia

    Színes horror, 94 perc, 2025

    Rendező: Lotfy Nathan

  • Csak egy éjszaka

    Színes romantikus, vígjáték, 102 perc, 2026

    Rendező: Will Gluck

  • Az Oak Street vége

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2026

    Rendező: David Robert Mitchell

  • Insidious: Köztünk járnak

    Színes horror, thriller, 106 perc, 2026

    Rendező: Jacob Chase

  • Kiválasztottak

    Színes akciófilm, kalandfilm, vígjáték, 103 perc, 2025

    Rendező: Romain Gavras

  • The Dog Stars

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 118 perc, 2026

    Rendező: Ridley Scott