Gyimesi Anna első nagyjátékfilmjét, a Puha órákat beválogatták a CineLink koprodukciós fórumra – jelentette be facebook-oldalán a rendező.
„Rendkívül büszke vagyok, amiért sorban ötödik évben is részt vehetek a fesztiválon!” – tette hozzá Gyimesi Anna, aki Falling című, negyedórás dokumentumfilmjével tavaly elnyerte a Szarajevó Szívét a diákfilmes kategóriában, és ugyanitt versenyzett 2022-ben az Affrikátával, amely szintén cinelink-díjas projekt volt két évvel korábban.

A Puha órák magyar-szlovák-francia koprodukcióban készül, producerei Petrovits Genovéva (Kino Alfa), Barbara Janišová Feglová (Hitchhiker Cinema) és Edyta Janczak Hiriart (Kometa Films France). Petrovits Genovéva szintén visszatérő vendég/versenyző a szarajevói fórumon: tavaly az Anyám a szörnnyel (r. Rudolf Olivér) elnyerte az Eurimages által felajánlott fődíjat.
A történet az 50-es éveiben járó Ilonáról szól; az asszony mindennapjai azzal telnek, hogy hazavárja fiát, Tóbiást, akinek szinte 10 éve nyoma veszett. Amikor egykori férje, Dénes újra apa lesz – a gyerek anyja a férfi aktuális barátnője –, Ilona megszállottként veti bele magát újra a fia keresésébe. Ahogy Dénes új gyerekének a születése egyre közeledik, úgy távolodik el Ilona a valóságtól, míg végül felismerni véli Tóbiást Leonban, a lakónegyedbe érkezett vándor vidámpark egyik alkalmazottjában. Leon engedi, hogy Ilona reménykedjen, a hamis anya-fia viszony pedig tabukat és határokat lép át, kettejük kapcsolata egyre romantikusabb formát ölt, míg mindketten le nem zárnak egy bizonytalansággal teli időszakot az életükből.
A Puha órák főszerepeit Kováts Adél és Funtek Sándor alakítja.
Gyimesi Anna filmterve a Midpoint Intézet pályakészítőket támogató forgatókönyv-fejlesztő fórumán is részt vett, idén márciusban, és a hétvégén bemutatkozik a Transilvania Pitch Stopon is.
A szarajevói koprodukciós fórumra idén nyolc, ígéretes, délkelet-európai filmet hívtak meg, valamennyi fejlesztési fázisban van. A CineLink Workshop június 17. és 21. között, a koprodukciós vásár augusztus 18. és 23. között zajlik. A tét a forgatókönyvek intenzív fejlesztése, ugyanakkor további finanszírozást és forgalmazót találni. A szakami program végén öt díjat is kiosztanak a legjobb filmterveknek: egy 20 000 eurós Eurimages-díjat koprodukciós fejlesztésre, a montenegrói és a szerbiai filmközpont egyenként 10 000 eurós különdíját, az ARTEKino 6000 eurós díját, továbbá 10 000 eurót kap egy film, amely segít „támogatni felerősíteni a női hangokat a délkelet-európai filmiparban” (CineLink Female Voices Award).