Exkluzív Warner-filmek és -sorozatok áradata Exkluzív Warner-filmek és -sorozatok áradata

Exkluzív Warner-filmek és -sorozatok áradata

A Warner-fivérek 1918-ban alapított stúdiója, a Warner Bros. Entertainment bejelentette, hogy hamarosan elérhetővé teszi a filmrajongók számára az évek során felgyülemlett, ám eddig elérhetetlen filmeket.

A Warner Bros. archívuma megközelítőleg 6 700 alkotást (filmek és sorozatok) foglal magában, ám közülük eddig csupán 1 200 film került bele a piaci körforgásba – a DVD-k iránti megcsappant érdeklődés viszont új lépésre késztette a céget.

George Feltenstein, a Warner Bros. marketingosztályának alelnöke elmondta a USA Today-nek, hogy a felkínált filmek nagyon változatos skálán mozognak: némafilmektől kezdve Oscar-díjra jelölt alkotásokon keresztül a '70-es évek sci-fi remekeiig haramosan minden megtalálható lesz. A vásárolni vágyó érdeklődők csupán fel kell lépjenek a Warner Bros. archívum-honlapjára, ahol néhány kattintás után (természetesen a megszabott összeg kifizetése ellenében) máris magukénak tudhatják az illető filmet DVD-n.

A filmek között olyan alkotások szerepelnek, mint a Scaramouche, a The Mating Game, vagy a Once Upon A Honeymoon Cary Granttel és Ginger Rogersszel.

A 90-es évek végén a Time Warner tulajdonába került az a 6800 játékfilmet tartalmazó filmarchívum, amit egy évtizeddel korábban Ted Turner vásárolt meg a Metro-Goldwyn-Mayertől. A tervek szerint havonta 20 filmmel, illetve tévéműsorral bővítik majd a készletet, s az év végére már 300 letölthető vagy DVD-n megrendelhető címet kínálnak majd. – közölte az SG.hu.

 

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu