Bemutató előtt a Toldi animációs filmadaptációjának első részei Bemutató előtt a Toldi animációs filmadaptációjának első részei

Bemutató előtt a Toldi animációs filmadaptációjának első részei

Az Arany János elbeszélő költeménye alapján a kecskeméti rajzfilmstúdióban készült animációs filmsorozat első részeit szeptember 19-én, vasárnap este mutatja be a Duna Televízió.

A tévésorozat Arany János elbeszélő költeményének a szerkezetét követi, előhangból és 12 részből áll. Az előhang és az első két, tízperces rész szeptember 19-én, vasárnap 19:40-től lesz látható a Duna Televízió műsorán, a sorozat többi részét az öt következő vasárnap sugározzák.

A széria egyedi, kézzel rajzolt technikával készült, ami ma is értékálló minőséget képvisel – jelentette ki Mikulás Ferenc, a gyártó Kecskemétfilm Kft. igazgatója a ma délelőtt, a Lakitelek Népfőiskolán tartott sajtótájékoztatón.

A producer elmondta, hogy a filmsorozat rendezője, a közelmúltban elhunyt Jankovics Marcell arra törekedett, hogy mindenki által fogyasztható legyen a sorozat. Az animációs sorozat kétféle képi megjelenítésében a rajzfim jelenetei mellett feltűnő Manesse-kódex stílusú képek jellegzetessége, hogy a gondolatfelhő keretében látottak nem a filmi valóság, hanem hősök képzelődése. Külön érdekesség, hogy Petőfi Sándor skicces rajza alapján megformálva felbukkan a sorozatban Arany János alakja is.

Mikulás Ferenc elárulta: a kezdetektől az volt a céljuk, hogy Arany János elbeszélő költeményéből a televíziós sorozat mellett egy egész estés moziváltozat is készüljön – ezt a tervek szerint Jankovics Marcell születésnapjára, 2022 októberére fejezik be.

(Borítókép: Bakonyi Péter, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Gyermek, Ifjúsági és Film Főszerkesztőségének vezetője (b) és Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. igazgatója (j) a ma délelőtti sajtótájékoztatón – fotó: Ujvári Sándor / MTI)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?