Címke: toldi

Az animáció kinőtte a Disney pizsamáját – Mikulás Ferenc-mesterkurzus Kolozsváron

2023. november 29. – írta

Mikulás Ferenc neve megkerülhetetlen a magyar animáció történetében, ahogy az általa vezetett Kecskemétfilm Stúdióé is. A stúdióvezető a 23. Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmnapok alkalmából mesterkurzuson beszélt a Kecskemétfilm történetéről, a szakmáról, az animáció jelenlegi helyzetéről, félig kész projektekről és egyéb tervekről. Beszélgetőtársa dr. Kassay Réka, a Sapientia EMTE adjunktusa volt. Az alábbiakban a mesterkurzus kivonatolt, szerkesztett, és utólag kissé kiegészített változatát közöljük.

Holnap kezdődik a 16. KAFF

2023. június 20. – írta

60 órányi filmmel, kiállításokkal, könyvbemutatókkal, koncertekkel és gyerekprogramokkal várja közönségét szedától a hét végéig a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál. A belépés ingyenes.

Rekordszámú magyar filmet vetítenek idén Annecyban

2023. április 28. – írta

Nyilvános az Annecy-i Nemzetközi Filmfesztivál idei válogatása: a központi mezőnyben indul a Kojot négy lelke, a Contrechamp versenyben lesz látható a Műanyag égbolt, a Toldi és a magyar koprodukcióban készült Tomi, Polli és a Ház Szelleme című bábanimáció; a rövidfilmes válogatásokban Buda Flóra Anna, Mira Kristóf Zénó és Tóth Luca alkotásai mutatkoznak be.

Repül a nehéz kő – Jankovics Marcell: Toldi

2021. november 5. – írta

Jankovics Marcell Toldiját jó felnőttként nézni: az összesen több mint kétórás animációs sorozat hatására újraértékelődik és felfrissül az egykor iskolai kötelezőként olvasott, vizsgahelyzetek kedvéért agyonrágott elbeszélő költemény, ráadásul az animáció eszközeinek köszönhetően szinte tapinthatóvá válik Arany zsenialitása, sziporkázó humora.

Nem lesz Toldi-film

2014. október 16. – írta

A Magyar Nemzeti Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága meghozta végleges döntését Pálfi György Toldi című filmje kapcsán: nem támogatja a projektet. Pálfi György a Facebookon reagált a döntésre.

Pálfi György leforgathatja a Toldit

2013. június 14. – írta

900 millió forint támogatást kapott a Magyar Filmalaptól Pálfi György a Toldi-trilógia szélesvásznú, látványos vizuális trükkökkel tűzdelt megfilmesítésére.

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • The End

    Színes fantasy, filmdráma, musical, 148 perc, 2024

    Rendező: Joshua Oppenheimer

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • The Breakthrough

    Színes bűnügyi, krimi, thriller, 140 perc, 2025

    Rendező: Lisa Siwe

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • The End

    Színes fantasy, filmdráma, musical, 148 perc, 2024

    Rendező: Joshua Oppenheimer

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • The Breakthrough

    Színes bűnügyi, krimi, thriller, 140 perc, 2025

    Rendező: Lisa Siwe

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold