Bajban az új Robotzsaru-film Bajban az új Robotzsaru-film

Bajban az új Robotzsaru-film

A legújabb hírek szerint talonba került a Robotzsaru 2010-re, azaz már az idénre ígért folytatása. A Darren Aronofsky rendezésében készülő negyedik rész bemutatását most 2011-re halasztották, de állítólag egyéb gondok is adódtak – írja az EST.hu.

A robotrendőr első alkalommal 1987-ben tűnt fel a filmvásznon Paul Verhoeven filmjében. A második részt 1990-ben Irvin Kershner rendezte, 1993-ban pedig elkészült a harmadik rész is, de Peter Weller helyett már egy új színésszel a címszerepben. Szintén a franchise része egy 2000-es minisorozat is, eredeti címén a RoboCop: Prime Directives.

Az eredeti tervek szerint az Aronofsky-féle folytatás 2010-ben került volna a mozikba, de a legújabb hírek – melyek szerint a film egy évet csúszik – találgatásokra adtak okot a projekttel kapcsolatban. Egyesek szerint veszélybe került a folytatás, mivel ellentét alakult ki a rendező és a stúdió között amiatt, hogy Aronofsky állítólag ellenáll a stúdió azon nyomásának, hogy az új Robotzsaru 3D-ben készüljön el.

„Amikor a Robotzsaru-folytatásról kérdeztem a Phoenix Picturest, azt mondták, hogy a projekt egyelőre talonba került. Az a probléma, hogy Mary Parent, az MGM vezérigazgatója 3D-s filmet akar, de mint tudjuk, Darren Aronofsky egy igazi művész, akit nem érdekelnek az olyan trükközések, mint a 3D, a CGI, a digitális filmezés és ilyesmik. Ő mindent olyan valódinak akar filmezni, amennyire csak lehet, éppen úgy, ahogy korábbi filmjében, A forrásban” – nyilatkozta egy meg nem nevezett forrás a moviehole.net-nek.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?