Paszport
Gothár Péter
2001
Paszport

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Paszport

Színes, magyar, 71 perc, 2001
Eredeti cím
Paszport

Történet

Kelet-Magyarországon, egy kis nyírségi faluban Jóska hazafelé tart a kocsmából. Mari, Jóska vénlány nővére, öccse tudta nélkül, de az ő nevében szerelmesleveleket küldözget az Ukrajnában élő távoli ismerős család lányának, Jelizavétának. Azt gondolja, hogy a lány a magyarországi jobb élet reményében belemegy a házasságba. Jelizavéta egy beregszászi téglagyárban dolgozik, de most az ukrajnai kisváros pályaudvarán várja az esküvőre érkező Jóskát. Az esküvő másnapján ukrán teherautó viszi Jelizavétát és a holmiját Magyarországra. A holtrészeg Jóskát felteszik a teherautó platójára.

Ezt írtuk a filmről:

Tönkrement életek indulója – Rendezőportrék: Gothár Péter

Egyidősek vagyunk a rendszerrel – mondta egy beszélgetés során az 1947-ben született Gothár Péter. Amikor ez a kijelentés elhangzott, jellemző módon fel sem merült a kérdés, vajon miféle rendszerrel vagyunk is egyidősek – mint ahogy a rendszerváltozás után sem merül fel a kérdésfeltevés hiánya. Habár egy nagyon is konkrét rendszerre gondol, s művészete közvetlenül abból táplálkozik, Gothár nem politikus alkatú művész. Az állam ügyei helyett az emberek ügyei érdeklik – s hogy ez ne legyen ilyen bántóan általános és emelkedett, az emberek ügyeit az adott politikai feltételek présében-szorításában vizsgálja.

Tanulmány, 2004. november 15. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
Paszport

Paszport

Színes filmdráma, 71 perc, 2001

Rendező:
Szereplők: , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes