Mansfeld
Szilágyi Andor
2006
Mansfeld

A Filmtett szerint: 4 10 1

4

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Mansfeld

Színes, kanadai, magyar, 118 perc, 2006
Eredeti cím
Mansfeld

Történet

1958-at írunk. Öt fiatal, kamasz fiú fényes nappal elköti egy magas rangú tiszt (Szervét Tibor) autóját. A rangidős Blaskira (Pindroch Csaba) felnéznek a többiek: Egei, Bóna, Holecz, Mansfeld (Fancsikai Péter). Mindannyian nagyon fiatalok, szinte gyerekemberek és vakmerőek. A forradalmi lázadás és a hazafiság szellemétől megfertőzve, még két évvel a forradalom leverése után is a felkelés újraélesztéséről, folytatásáról ábrándoznak, ahogyan titkos rövidítésük szól: MUK, vagyis "Márciusban újra kezdjük!". Ábrándjaik gyerekes csínyekkel, kamaszos balhékkal, és apró köztörvényes bűnökkel keverednek.

Mansfeld Pétert azonban egy szöktetési terv is hajtja: sógorát akarja a börtönből kiszabadítani. Ezért elrabolnak egy őrségben álló törzsőrmestert (Seress Zoltán), akit - miután kiderül, hogy két kisgyermek apja - szabadon engednek.

A fiúkat azonban elfogják, s vizsgálati fogságba kerülnek. Mansfeld Péter a szembesítések, kihallgatások során mindent magára vállal, hogy a már kor szerint büntethető Blaskit és a többi fiút megmentse. Fenyő főhadnagy (Nagy Ervin) és Szautner hadnagy (Dimény Áron) minden alkalommal érzi azt a hihetetlen kitartást, bátorságot és erőt, ami a börtönben megkínzott Mansfeldből árad. A kezdetben kis huligán, hőzöngőként számon tartott banda elfogása "magasabb szempontból" már egy veszélyes ellenforradalmár, Mansfeld Péter ügyévé alakul. Fenyő kételkedése a fiú ilyen fokú bűnösségében Bárányos ezredes (Eperjes Károly) szemében a bizonytalanság jele. Márpedig a bizonytalanság nagyon veszélyes. Ennél talán csak az egész országba ívódott félelem a nagyobb.

A háromgyerekes anya, a fodrászként dolgozó Mansfeldné (Maia Morgenstern) kétségbeesetten és kitartóan küzd fia kiszabadításáért. Elszántan keresi azt az ügyvédet, aki megmentheti fiát a börtöntől, vagy még valami annál is rosszabbtól. Végül Mansfeldné egy kijelölt ügyvéddel, Dr. Gárgyánnal (Blaskó Péter) folytatja küzdelmét. Mansfeld Péter közben a lehetőséget kihasználva, egy helyszínelésnél megszökik.

Az út azonban, amit számára kijelöltek még nem itt ér véget.

Ezt írtuk a filmről:

„Egy közeli mégiscsak egy közeli” – Beszélgetés Dimény Áronnal

A húsz éves Sorstalanság Citrom Bandija veheti át idén a Sárga Csikó-díjat: Dimény Áron kolozsvári színművész huszonévesként került Koltai Lajos filmjének szereplői közé, azóta folyamatosan feltűnik magyar és román nagy- és kisjátékfilmekben egyaránt. Volt már bolondos lúzer, ügynök, tanár, de kezdő orvos is egy világvégi településen. Filmes karaktereiről beszélgettünk vele.

Interjú, 2025. október 4. – írta

Kulisszák mögött, kamera előtt II. – Erdélyi filmszínészportrék: Dimény Áron

A Filmtett új videósorozatában erdélyi (film)színészekkel beszélgetünk a színészi szakmáról, a kamera és a színpad közti különbségekről, meg egyéb kulisszatitokról. A második részben Serafim doki, illetve Citrom Bandi, illetve bocs, Dimény Áron nosztalgiázik a 35mm-es korszak után, és még egy hajvágásnak is tanúi leszünk.

Interjú, Videó, 2017. szeptember 23. – írta

Magyar forradalmi barbifilm – Szilágyi Andor: Mansfeld – Magasabb szempontból

Mansfeld Péter, egy budapesti magánfodrász fia, a Rákosi Mátyás Tanintézetben szerzett esztergályos ipari szakdiplomát. Az 1956-os forradalom idején a Széna téri ellenálló csoportot segítette – először el akarták küldeni, mert túl fiatalnak találták, de később gépkocsis összekötőként mégis együttműködött az ellenállókkal. November 4. után fegyvereket gyűjtött össze, és elrejtette őket, hogy elő lehessen venni, ha ismét kitör a forradalom.

Kritika, 2007. január 15. – írta
Támogass egy kávé árával!
 

A Filmtett szerint:

4

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg

  • Egy szerencsejátékos vallomása

    Színes bűnügyi, thriller, 101 perc, 2025

    Rendező: Edward Berger

Szavazó

Mi a kedvence Scorsese-filmed?

Szavazó

Mi a kedvence Scorsese-filmed?

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg

  • Egy szerencsejátékos vallomása

    Színes bűnügyi, thriller, 101 perc, 2025

    Rendező: Edward Berger