Ararát
Atom Egoyan
2002
Ararát

A Filmtett szerint: 6 10 1

6

A látogatók szerint: 10 (1)

10 (1)

Szerinted?

0

Ararát

Színes, francia, kanadai, örmény, 115 perc, 2002
Magyar cím
Ararát
Eredeti cím
Ararat

Történet

Az Ararát történetében két család históriája keresztezi egymást. A két főszereplő a felnőttkor küszöbén toporgó Raffi és a nyugdíj előtt álló David. Raffi 35 mm-es filmtekercsekkel, DV-kazettákkal és egy rejtéllyel megrakodva érkezik vissza Kanadába. Vámvizsgálatra küldik. David, a vámtiszt, akinek Raffi az utolsó esete nyugdíjba vonulása előtt, azt gyanítja, hogy valamit rejteget a fiú. Raffi azt állítja, hogy a csomagban egy Torontóban leforgatandó film kiegészítő felvételei vannak. David azonban kideríti, hogy a film már elkészült: az 1915-ös örményországi mészárlásokról szól, és egy híres örmény rendező az alkotója. Akkor miért döntött úgy Raffi, hogy saját szakállára elutazik ősei hazájába? Kettejük találkozása kihallgatásnak indul, az igazság utáni kutatóút azonban a hazugságok, megcsalások, tagadások, tények és félelmek birodalmán, évtizedes emlékeken keresztül vezet.

Ezt írtuk a filmről:

Az elveszett lelkek városai – Atom Egoyan-szubjektív 2.

A Naptárral lezárult Atom Egoyan életművének az a korszaka, amelyet kísérletező, független szerzői filmkészítésnek nevezhetünk; ez nem azt jelenti, hogy a kanadai-örmény rendező feladta volna „önmagát”, saját és sajátos motívumait, témáit, hanem azt, hogy az általa kidolgozott innovatív filmnyelvet klasszikusabb elbeszélésmódú – de ugyanolyan összetéveszthetetlen – történetek építésére használta fel. Az Exotica már sikerfilm.

Publicisztika, 2020. július 24. – írta

Francia érzelmek, önállósuló képek – X. Titanic Filmfesztivál, Budapest, 2002. október 10–20. – Francia zátonyok, Kép a képben szekciók

Három, a francia szekcióban bemutatott film az emberi életből, illetve az emberin és az életen túlról érkezők viszonylehetőségeiről (is) tudósít, míg a negyedik a Goldoni- és a Pirandello-féle komédia találkozását játssza el. A mozgóképen belül is képekre fixálódott alkotások festményt, fotót, filmműfajt és forgatásbeállítást is szereplőikké tesznek.

Beszámoló, 2002. november 15. – írta

Érzelmek iskolája – Atom Egoyan: Ararat / Ararát

Tökéletesedő következetesség. Ezzel az ellentmondásososnak is érezhető szintagmával próbálom felrajzolni az egoyani életmű ívét, melynek – jelenlegi – zenitjét az Ararát (csúcsa) alkotja. Következetesség, mivel a filmek a Közeli rokon (1984), de minimum A kárbecslő (1991) óta kezet nyújtanak egymásnak mind formai, mind tartalmi síkon. Tökéletesedés, mint ezen szerzői karakterjegyek egyre természetesebb, funkciódúsabb (ki)használása. Egyszóval az egoyani történet- és időkezelés formai következetességének játéka – az oeuvre kronológiájában – egyre tökéletesebb egységet képez az éppen aktuális fabulával.

Kritika, 2002. november 15. – írta

Az Atom-csapat – Atom Egoyan és Mychael Danna kollaborációi

Ha nagy rendező-zeneszerző párosokra gondolunk, olyan nevek jutnak eszünkbe, mint Hitchcock és Herrmann, vagy Spielberg és John Williams. Egoyan és Mychael Danna számszerűleg már rég túlszárnyalta az előbbieket, összesen 12 filmen dolgoztak együtt az 1987-es Családi mozi óta. Most röviden visszatekintünk a szerzőpáros életművére, megismerkedünk módszereikkel és sikerük titkával.

Tanulmány, 2010. július 12. – írta
Támogass egy kávé árával!
 

A Filmtett szerint:

6

A látogatók szerint:

10 (1)

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins