Terrence Malick

Ezt írtuk róla

Filozófus a felvevőgéppel – Terrence Malick-portré 2.

2012. augusztus 9.

Terrence Malick a kilencvenes évek alkonyán egy rendkívül hosszú hiátust követően tért vissza a filmgyártás világába, hogy radikális irányváltást eszközöljön karrierjében: Az őrület határán,Az új világ és Az élet fája – korábbi filmjeivel ellentétben – nagyszabású, létbölcseleti témájú alkotások, melyekben a hagyományos narráció szerepét részben a belső monológok veszik át.

Filozófus a felvevőgéppel – Terrence Malick-portré 1.

2012. augusztus 7.

Noha Terrence Malick az Új-Hollywoodot megalapító mozi-fenegyerekekkel egy időben kezdte pályáját, már életműve hajnalán olyan páratlanul egyedi szerzői magánuniverzumot épített fel, mely bizonyos tekintetben a korszak klasszicizáló törekvéseinek ellenpólusát képezte.

Az Édentől Vadnyugatra – Terrence Malick westernfilmjei

2007. január 15.

A texasi születésű Malick eddigi életműve mindössze pár korai forgatókönyvből, egy rövid vizsgafilmből, valamint négy általánosan (el)ismert hollywoodi mozidarabból áll. Az ezeken átvonuló, a klasszikus filmstílus és modern szöveg közötti kontraszt műveit egyszerre teszi rendhagyó zsánerkísérletekké és személyes szerzői alkotásokká.

Filmjei a Filmtetten

A Hidden Life

Színes életrajzi, filmdráma, háborús, 174 perc, 2019
Rendező, Forgatókönyvíró

Az osztrák Franz Jägerstätter lelkiismereti okokból megtagadja, hogy a németek oldalán szolgálva felesküdjön Hitlerre a második világháborúban.

Elolvasom a kritikát

Song to Song

Színes filmdráma, zenés, romantikus, 129 perc, 2017
Rendező, Forgatókönyvíró

Két, egymást is keresztező szerelmi háromszög képei.

Elolvasom a kritikát

Az univerzum története

Színes dokumentumfilm, filmdráma, 90 perc, 2016
Rendező, Forgatókönyvíró

Vajon hogyan született meg az univerzum, milyen folyamatok játszódtak le kezdetekben, milyen jövő vár rá, hogyan ér majd egyszer véget a létezése? Szó esik tudományról, lélekről, születésről és halálról, a nagy kozmoszról és bolygónk rendszeréről is.

Elolvasom a kritikát

Knight of Cups

Színes filmdráma, romantikus, 118 perc, 2015
Rendező, Forgatókönyvíró

Egy Los Angeles-i forgatókönyvíró megpróbálja megérteni, hogy mi történik vele.

Elolvasom a kritikát

To the Wonder

Színes filmdráma, romantikus, 112 perc, 2012
Rendező, Forgatókönyvíró

Miután Neil és Marina párizsi találkozásuk szerelmet szül, visszatérnek Oklahomába, ahol problémák adódnak. Mialatt a helyi spanyol lelkipásztor küzd a hitével, Neil találkozik egy nővel, akit gyermekként ismert meg.

Elolvasom a kritikát

Az új világ

Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, romantikus, 150 perc, 2005
Rendező, Forgatókönyvíró

A tizenhetedik században emigránsok tömege kelt útra Angliából, Skóciából és Írországból az új világ felé. A kivándorlók 1607-ben Virginiában megalapították Jamestown városát. Közöttük volt John Smith kapitány is. A telepeseknek nehéz helyzetük volt, nem csak a természeti viszonyokkal, hanem az ellenséges érzelmű indiánokkal is nap mint nap meg kellett küzdeniük. Az egyik összecsapás alkalm [...]

Kapcsolódó cikk:

Az őrület határán

Színes filmdráma, háborús, 170 perc, 1998
Rendező, Forgatókönyvíró

Egy régi amerikai mondás szerint az épelméjűt csak egy hajszálvékony vörös vonal választja el az őrülttől. A távoli csendes-óceáni szigeten a Charlie század katonái ugyanezen a vonalon, az őrület határán egyensúlyoznak. A második világháború idején az egyik legvéresebb csatát a Salamon-szigetek birtoklásáért vívták az amerikaiak és a japánok. A Guadalcanal-szigeti partraszállással [...]

Kapcsolódó cikk:

Mennyei napok

Színes filmdráma, romantikus, 94 perc, 1978
Rendező, Forgatókönyvíró

Chicago nyomornegyedében találkozik egymással Bill és Abby. A két fiatal egymásba szeret. Elhatározzák, hogy a nyomorúságos élet és a nehéz körülmények elől vidékre mennek, ott próbálnak szerencsét. Az amerikai Délre indulnak, de a világ előtt testvéreknek mondják magukat. Éppen aratás ideje van, sikerül elszegődniük az egyik texasi farmra. A fiatal, gazdag és jóképű farmer beleszeret [...]

Kapcsolódó cikkek:

Sivár vidék

Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, romantikus, 94 perc, 1973
Rendező, Forgatókönyvíró, Szereplő, Producer

Kit, a James Dean-esen laza, mérhetetlen szabadságvágytól hajtott jóképű fiú kukásként dolgozik egy kisvárosban. Egy nap meglátja Hollyt az utcán, összeismerkednek, de a lány figyelmezteti, hogy apja nem örülne neki, ha egy olyan fiúval látná, aki semmire sem vitte. Titokban mégis találkozgatni kezdenek, majd egymásba szeretnek. Amikor kalandvágy és egy új élet reményében úgy döntenek, hogy útnak indulnak valamerre, a lány [...]

Kapcsolódó cikkek:

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins