Madarász Isti

Madarász Isti

Ezt írtuk róla

„És Ridley Scott úgy fogadott, hogy Isti, hello, van időd?” – Interjú Madarász Istivel

2015. október 30.

Hurok címen megrendezte az első magyar időhurkos sci-fit, de szeretné elkerülni az X-akták és a David Lynch-filmek buktatóit. Követendő példaként a Looper és az Eredet lebegett a szeme előtt, de filmje az Időbűnökhöz áll legközelebb. Filmet rendezni Ridley Scott forgatásán és David Fincher werkfilmjeiből is tanult, II. világháborús sci-fi ötletét pedig Shia LaBeoufnak pitchelték. Madarász Istivel időjátékokról, akciótrükkökről, és sikeres Rejtő-adaptációjáról, A fekete múmia átkáról beszélgettünk.

Filmjei a Filmtetten

Tündérkert

Színes romantikus, tévésorozat, történelmi, 2022
Rendező

Móricz Zsigmond azonos című trilógiájából készült tévésorozat.

Elolvasom a kritikát

Átjáróház

Színes fantasy, romantikus, 2020
Rendező

Sokan mondják, hogy az igazi szerelem a síron túl is kitart, de kevesen hiszik el. És igazuk van: a szerelem addig tart, amíg az élet. Pár ritka kivételtől eltekintve.

Elolvasom a kritikát

Hurok

Színes sci-fi, thriller, 90 perc, 2016
Rendező, Forgatókönyvíró

Ádám illegális szereket csempész külföldre és azt tervezi, hogy barátnőjével, Annával lenyúlják a következő szállítmányt, megszöknek és új életet kezdenek. Egy váratlan fordulat miatt azonban arra kényszerül, hogy egyedül utazzon el. Innentől viszont az események láncolata dominószerűen követi egymást és Ádám egyik rossz döntés után hozza meg a másikat.

Kapcsolódó cikkek:

A fekete múmia átka

Színes vígjáték, televíziós, 62 perc, 2015
Rendező

A film A detektív, a cowboy és a légió című kisregényt, Rejtő Jenő egyik kevésbé ismert művét adaptálja: egy fergeteges komédia keretében mutatja be az irodalmi kávéház közegét. Görbe tükröt állítva hívja a nézőt a kulisszák mögé, hogy betekintést nyerhessünk, hogyan is születtek az évszázad legsikeresebb ponyvaregényei.

Kapcsolódó cikk:

Tetemre hívás

Színes kisjátékfilm, 10 perc, 2014
Rendező, Forgatókönyvíró

Arany János azonos című balladájának modern átirata.

A legyőzhetetlenek

Színes kalandfilm, 2013
Rendező, Forgatókönyvíró

Fiatalokból álló csoport elindul egy rafting túrára. A két fiatal vállalkozó – Győző és Tomi – kölcsönnel indította el a cégét, minden munkát elvállalnak, hetente több túrát vezetnek.

Superdigital

Színes kisjátékfilm, 2 perc, 2009
Rendező, Forgatókönyvíró, Vágó, Producer

Egy fickó videokamerát talál a parkban. Bekapcsolja, kipróbálja, csajokat filmez vele, majd visszatekeri, hogy megnézze. Nem kellett volna.

Előbb-utóbb

Színes kisjátékfilm, 12 perc, 2006
Rendező, Forgatókönyvíró, Vágó

A II. világháború végén a nácik az időutazással kísérleteznek, mely technikával akár a végső győzelmet is megszerezhetnék. Ám senki sem tudja, hogy igazából mi is fog történni, ha egyszer sikert érnek el.

Madarász Isti

Friss film és sorozat

  • Jay Kelly

    Színes filmdráma, vígjáték, 132 perc, 2025

    Rendező: Noah Baumbach

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • A mihaszna

    Színes filmdráma, 99 perc, 2025

    Rendező: Harris Dickinson

  • Egy szerencsejátékos vallomása

    Színes bűnügyi, thriller, 101 perc, 2025

    Rendező: Edward Berger

  • Szemfényvesztők 3.

    Színes bűnügyi, thriller, 112 perc, 2025

    Rendező: Ruben Fleischer

  • A menekülő ember

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2025

    Rendező: Edgar Wright

  • Task

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Jeremiah Zagar, Salli Richardson-Whitfield

  • Cravata galbenă

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 145 perc, 2025

    Rendező: Serge Ioan Celebidachi

  • Az álmok vágányán

    Színes filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Clint Bentley

  • Örökké veled?

    Színes fantasy, romantikus, vígjáték, 112 perc, 2025

    Rendező: David Freyne

  • Ábrándok

    Színes filmdráma, romantikus, 95 perc, 2025

    Rendező: Michel Franco

Szavazó

Mi a kedvence Scorsese-filmed?

Szavazó

Mi a kedvence Scorsese-filmed?

Friss film és sorozat

  • Jay Kelly

    Színes filmdráma, vígjáték, 132 perc, 2025

    Rendező: Noah Baumbach

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • A mihaszna

    Színes filmdráma, 99 perc, 2025

    Rendező: Harris Dickinson

  • Egy szerencsejátékos vallomása

    Színes bűnügyi, thriller, 101 perc, 2025

    Rendező: Edward Berger

  • Szemfényvesztők 3.

    Színes bűnügyi, thriller, 112 perc, 2025

    Rendező: Ruben Fleischer

  • A menekülő ember

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2025

    Rendező: Edgar Wright

  • Task

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Jeremiah Zagar, Salli Richardson-Whitfield

  • Cravata galbenă

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 145 perc, 2025

    Rendező: Serge Ioan Celebidachi

  • Az álmok vágányán

    Színes filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Clint Bentley

  • Örökké veled?

    Színes fantasy, romantikus, vígjáték, 112 perc, 2025

    Rendező: David Freyne

  • Ábrándok

    Színes filmdráma, romantikus, 95 perc, 2025

    Rendező: Michel Franco