Hartung Dávid

Filmjei a Filmtetten

A helység kalapácsa

Színes tévéfilm, vígjáték, zenés, 55 perc, 2023
Operatőr

Fejenagy, a helybéli kovács mise után arra riad fel a templomban, hogy bezárták. Miután hosszas vívódás után sikeresen lemászik a harangtoronyból, és így kijut a templomból, máris rohan szerelméhez, a falu egyetlen kocsmájának gazdasszonyához, a szép Szemérmetes Erzsókhoz, ám legnagyobb megdöbbenésére arra érkezik, hogy a helybéli lágyszívű Kántor épp szerelmet vall Erzsóknak.

Elolvasom a kritikát

Larry

Színes filmdráma, zenés, 108 perc, 2022
Operatőr

A juhpásztorként tengődő, 21 éves Ádám magának való vidéki fiú, aki szégyelli dadogását. Feszült, mégis meghitt hidegségben él egykor erőszakos, mára a vallásban menedéket lelt és megszelídült édesapjával. Ádám egészen addig nem találja a helyét, amíg rá nem ébred, hogy a rapzene segítségével – Larry művésznéven – kifejezheti magát, és szembe nézhet a tehetetlenségből fakadó frusztrációival. Explicit, dühtől fűtött szövegeire felfigyelnek a helyi fiatalok, majd a neten váratlan mértékű népszerűségre tesz szert. Egy országos tehetségkutató lehet számára a kitörési lehetőség, ám ehhez előbb a kezébe kell vennie a saját élete feletti irányítást...

Kapcsolódó cikkek:

Guerilla

Színes történelmi, háborús, 86 perc, 2019
Operatőr

1849-ben, a világosi fegyverletétel után sokan még nem tudják, hogy a szabadságharc elbukott. Barnabás korábban megszökött a sorozás elől, az öccse vonult be helyette. Most útnak indul, hogy megkeresse és hazavigye a testvérét. A háborúval való találkozás azonban olyan élmény számára, amelynek hatására újra kell értékelnie a bátorságról és felelősségről alkotott képét [...]

Elolvasom a kritikát

Ól

Színes kisjátékfilm, 11 perc, 2015
Operatőr

Endre hentesként próbálja keresni a kenyerét. Egy nap egy öreg gazda arra kéri, vágja le a malacát. Endre élete örökre megváltozik.

Álmodó

Fekete-fehér kisjátékfilm, 6 perc, 2012
Forgatókönyvíró

Ádám olvasna, de nem elég, hogy szülei veszekedése kizökkenti, még saját képzelete is megzavarja azzal, hogy egy titokzatos öregúr jelenik meg előtte.

Erdő

Fekete-fehér kisjátékfilm, 12 perc, 2011
Operatőr

Az erdőben gyilkosság történik. Balázs ijesztően közel kerül az ügyhöz. Az élmény egyre jobban nyugtalanítja.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes