Gaál István

Ezt írtuk róla

A képírástudó magánya – Rendezőportrék: Gaál István

2003. április 15.

„Minden filmem úgy készítem, ahogy a sienai kismesterek a képeiket festették, akik művészek voltak, ugyanakkor kézművesek is a szó nemes értelmében. Maguk keresték a földpátot, vagyis a színeket, maguk vágták a táblát, amelyre elképzelésüket festették, maguk fűrészelték a kereteket is. Ugyanígy írom a forgatókönyvet, rendezek, majd vágó nélkül, saját kezűleg állítom össze a filmemet, vagyis három ízben szűröm át az elképzelést magamon. Olykor magam is fényképezem őket. Ugyanakkor nem tartom magam se forgatókönyvírónak, se rendezőnek, se vágónak, se operatőrnek. Egyszerűen képírónak tartom magam, vagy ha úgy tetszik, képírástudónak.”

Filmjei a Filmtetten

Orpheus és Euridiké

Színes zenés, 95 perc, 1985
Rendező, Forgatókönyvíró, Vágó

Ámor részvéttel szemléli a halott kedvesét sirató Orfeusz fájdalmát, és tudatja vele az istenek üzenetét: visszahozhatja kedvesét az alvilágból, ha megállja, hogy nem tekint rá. Orfeusz lantjátéka megszelídíti a dühös fúriákat, életre kelti Eurydikét. A szerelmesek akadálytalanul eljutnak az emberfejgyökerű fáig, az asszony azonban egyre jobban szenved amiatt, hogy a férje rá se néz. Zsaroló könyörgése [...]

Kapcsolódó cikk:

Cserepek

Színes filmdráma, 91 perc, 1980
Rendező, Forgatókönyvíró, Vágó

Vígh András 40 éves belsőépítész, elvált. Külföldi sikerei ellenére elégedetlen a munkájával, környezetével, és legfőképp saját magával. Nem találja a helyét sehol, társtalan, depressziós. Végül - visszatérő álma miatt is - szakorvoshoz fordul. A pszichológusnő mellett ő maga is keresi a megoldást: mintegy végigjárja addigi élete stációit. Úgy tűnik, lehetetlen újra összerendezni cserepekre hullott [...]

Kapcsolódó cikk:

Legato

Színes filmdráma, 93 perc, 1978
Rendező, Forgatókönyvíró, Vágó

Egyetemista házasok, Andris és Mari nyári vakációjuk alkalmával útba ejtik nemesbércet, hogy megsürgessék András mártír apja emléktáblájának elhelyezését. Galkó, a városka nyugdíjas tanára még az autóban elmondja, hogy Gajzágó 1944-ben itt húzódott meg a fasiszták elől, s az ellen szervezte - ekkor lőtte agyon az állomásfőnököt. A tanár elirányítja [...]

Kapcsolódó cikk:

Holt vidék

Színes filmdráma, 87 perc, 1972
Rendező, Forgatókönyvíró, Vágó

Munkalehetőségek és kultúra hiányában a kis baranyai falu elnéptelenedik, csak a Kántor család marad. Erzsi néni itt élt, itt akar meghalni. Anti jól jövedelmező fakitermeléssel foglalkozik, távol a családi háztól. Amikor Andriskát fölveszik a városi kollégiumba, a magányos Julin erőt vesz a depresszió. Megpróbál a hitbe menekülni, de gyötrelmei csak fokozódnak. Utolsó, zavarodott kitörési k [...]

Kapcsolódó cikk:

Magasiskola

Színes filmdráma, 82 perc, 1970
Rendező, Forgatókönyvíró, Vágó

A pusztai solymásztelepre, ahol a kártékony madarakat pusztító vadász-sólymok idomításával foglalkozik néhány ember, egy napon fiatal mezőgazdász érkezik nyári gyakorlatra. Gábort először magával ragadja a különleges élet hangulata. Lilik, a telepvezető munkája megszállottja, Teréz, az egyetlen nő, vonzó és kiismerhetetlen. De hamar kitűnik e kis világ kegyetlensége, deformáltsága. Ez a világ akkor válik igaz [...]

Kapcsolódó cikk:

Zöldár

Fekete-fehér filmdráma, 94 perc, 1965
Rendező, Forgatókönyvíró, Vágó

A szegényparaszti családból származó Ostoros Marci az ötvenes évek elején kerül fel Budapestre, az egyetemre, a diákélet pezsgő áramlatába. Marci szerelmét, Borit kizárják az egyetemről, mert viszonyt folytatott a polgári származású tanársegéddel. Barátját, a szintén faluról felkerült, radikális gondolkodású, megalkuvásokat nem ismerő Ács Laci DISZ-titkárt leváltják, sőt, le is tartóztatják. Otthon, a [...]

Kapcsolódó cikk:

Sodrásban

Fekete-fehér filmdráma, 90 perc, 1963
Rendező, Forgatókönyvíró, Vágó

Egy Tisza-parti faluban együtt tölti nyári szünidejét hat fiú és két lány. Az összeszokott társaság fürödni megy. Vidáman töltik a napot, sütkéreznek a parti homokon, lubickolnak, virtuskodnak a hűs hullámokban és eközben éri őket életük első tragédiája: egyik társuk a vízbe fullad. Ettől kezdve a társaság eddig jellegtelen tagjai egyenként egyéniséggé formálódnak. Mindegyik [...]

Kapcsolódó cikkek:

Cigányok

Fekete-fehér dokumentumfilm, rövidfilm, 17 perc, 1962
Operatőr, Vágó

Sára Sándor lírai hangvételű dokumentumfilmje a Magyarországon élő cigányságról, az előítéletek és az ősi szokások összeütközéséről.

Kapcsolódó cikkek:

Friss film és sorozat

  • Kinds of Kindness

    Színes filmdráma, vígjáték, 2024

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • The Beast

    Színes filmdráma, romantikus, sci-fi, 147 perc, 2023

    Rendező: Bertrand Bonello

  • Anul Nou care n-a fost

    Színes filmdráma, vígjáték, 138 perc, 2024

    Rendező: Bogdan Mureșanu

  • Két magányos farkas (Wolfs)

    bűnügyi, thriller, vígjáték, 108 perc, 2024

    Rendező: Jon Watts

  • Ne oldozz el!

    Színes horror, thriller, 102 perc, 2024

    Rendező: Alexandre Aja

  • Apartment 7A

    Színes filmdráma, horror, 107 perc, 2024

    Rendező: Natalie Erika James

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat

  • Kinds of Kindness

    Színes filmdráma, vígjáték, 2024

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • The Beast

    Színes filmdráma, romantikus, sci-fi, 147 perc, 2023

    Rendező: Bertrand Bonello

  • Anul Nou care n-a fost

    Színes filmdráma, vígjáték, 138 perc, 2024

    Rendező: Bogdan Mureșanu

  • Két magányos farkas (Wolfs)

    bűnügyi, thriller, vígjáték, 108 perc, 2024

    Rendező: Jon Watts

  • Ne oldozz el!

    Színes horror, thriller, 102 perc, 2024

    Rendező: Alexandre Aja

  • Apartment 7A

    Színes filmdráma, horror, 107 perc, 2024

    Rendező: Natalie Erika James