Bordos Anikó

Filmjei a Filmtetten

A kivégzés

Színes filmdráma, kisjátékfilm, 15 perc, 2014
Rendezőasszisztens

Orsi és Örsi, az örökbefogadott testvérpár újra meg újra eljátssza a Ceauşescu házaspár kivégzését, miközben nevelőszüleik házassága romokban hever. Egyedül nagyapjukkal tudtak emberi viszonyt kialakítani, ő viszont egész nap a szobájában ül, és nem akar velük ceauşescust játszani. Képek a filmből

Kapcsolódó cikkek:

Petőfilm

Színes dokumentumfilm, zenés, 47 perc, 2007
Rendező

A zenés útifilm Ferenczi György és a Rackajam zenekar 2006-ban megjelent Petőfi-lemezének erdélyi turnéját örökíti meg. Ahogy Ferenczi mondja: \"Ennek a műsornak az a célja, hogy Petőfi Sándor verseit eljuttassa a mai fiatalokhoz, ami elég nehéz, de nem lehetetlen feladat.\" A zene több stílust ötvöz Jimi Hendrixtől és a bluestól a jungle és a drum\'n\'bassen keresztül a magyar népzenéig [...]

Dallas Pashamende

Színes filmdráma, 93 perc, 2005
Rendezőasszisztens

Radu Dima, a tanítóvá lett cigány tizenkét év után visszatér szülőfalujába, Dallasba. A barakkokból álló település egy apokaliptikus állapotokat tükröző szeméttelep mellett fekvő völgyben terül el. Nincs víz, villany, csatorna. Mindenütt sistergés, gomolygó füst. Az emberek szürke, arctalan alakokként mozognak a szinte lihegő, gigászi szeméthalmon. Papírt, fémet, üveget gyűjtenek. Ismeretlen fogalom itt a tulajdon, senkinek sincs [...]

Kapcsolódó cikkek:

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?