Elhagyottak
Történet
A színhely Mexikó-City nyomornegyede, a történet pedig bandába verődött utcakölykökről szól. Pedro egyszer szemtanúja lesz, hogy Jaibo egy spiclinek tartott fiút agyonver, majd ő lesz az, akit később Jaibo megpróbál egy általa elkövetett lopás gyanújába keverni. Pedro, hogy mentse magát, eszméletlen dühében kikiabálja: Jaibo a gyilkos. A bosszú nem maradhat el, az utca törvénye vért kíván...
Videó, előzetes, trailer
Jobb ha tudod: a Filmtett nem videómegosztó, videóletöltő vagy torrentoldal, az oldalon általában a filmek előzetesei nézhetőek meg, nem a teljes film!Ezt írtuk a filmről:
Túl a Río Grandén – A mexikói film története
„Szegény Mexikó, oly távol van Istentől, de közel az Egyesült Államokhoz”. A Porfirio Díaz mexikói elnöknek tulajdonított, de valószínűleg inkább egy történész-újságírótól származó megállapítás tökéletesen körülírja, hogy a történelem során milyen kapcsolat állt fenn a két észak-amerikai ország1 között. Az sem lehet kétséges, hogy kettejük közül melyiknek származott több hátránya a szomszédi viszonyból. Elsősorban történelmi, politikai és gazdasági téren beszélhetünk viharos kétszáz évről, de Mexikó filmkultúrája sem ismerhető meg anélkül, hogy ne kerüljön szóba az északi „nagy testvér” hatása.
„Ez az istentelen igéje…” – Buñuel eretnek „örömhírei”
Különös dolog, de amikor a Vatikán összeállította a legfontosabb vallási filmek listáját, egy olyan rendező moziját is kiválasztották, aki magát ateistának vallotta és filmjeiben permanensen kigúnyolta, sőt fölöslegesnek kiáltotta ki az egyházat. Luis Buñuel Nazarinja (1958) mégis a „hit” kérdéseinek egyik legkifejezőbb darabja és legnagyobb paradoxonja is a rendező „ateista” evangéliumának.
Don Luis bűnös élete – Luis Buñuel-portré II.
Ott hagytuk abba, hogy Buñuel családostól Amerikába repül szerencsét próbálni. Nos, nem volt az olyan egyszerű, mint a hollywoodi filmekben. Inkább a szerencse tette próbára Buñuelt.
Gyerekek Mexikóváros nyomornegyedéből – Luis Buñuel: Los olvidados / Elhagyottak
[kritikaíró pályázat] A második világháború után rossz sorsra jutott vagy árván maradt gyerekek tán a legkedveltebb szereplői voltak a neorealista filmeknek – nem véletlenül. A nyomor még nyomorúságosabbnak látszott, ha az áldozatok – fiatal koruk miatt – fokozott szánalmat váltottak ki a környezetükből és a nézőkből egyaránt. Az ártatlan, gyermeki jelenlét ezen felül elfogadhatóbbá is tette a közönség számára, hogy a filmben ábrázolt problémákra csak a csoda a gyógyír.