Mayis Sikintisi (Clouds of May)
Nuri Bilge Ceylan
1999
Mayis Sikintisi (Clouds of May)

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Mayis Sikintisi (Clouds of May)

Színes, török, 130 perc, 1999
Eredeti cím
Mayis Sikintisi
Nemzetközi cím
Clouds of May

Ezt írtuk a filmről:

A feltörekvő török mozi

Az utóbbi öt évben gyakorta hallhattuk a török mozit emlegetni. A nemzetközi filmporondon mára jól ismert az olyan rendezők neve, mint Nuri Bilge Ceylan, Zeki Demirkubuz vagy Yeşim Ustaoğlu. Ceylan 2002-es Cannes-i Fesztiválsikerének köszönhetően (a Zsűri Nagydíja és a Legjobb színésznek járó díj az Uzak / Messze filmért) talán nem túlzás a török filmművészet nemzetközi hírnevéről beszélni.

Tanulmány, 2004. június 15. – írta

A Boszporusz felett az ég – Nuri Bilge Ceylan-portré 2.

Miután elkészítette gyermekkori emlékeiről szóló kis vidéki trilógiáját, Ceylan másik otthonába, Isztambulba helyezte át filmjeinek színhelyét. A nagyvárosi és a falusi környezet közötti szakadék „leírását” azonban fokozatosan járta körül. Az átmenetben fontos szerep jut az iróniának és az erkölcsi példázatoknak, majd a kegyelem hiányának is.

Tanulmány, 2010. október 22. – írta

Török vidéki anziksz – Nuri Bilge Ceylan-portré 1.

A kortárs török filmet leginkább Ferzan Özpetekkel és Fatih Akinnal szokás azonosítani, pedig ők hazájuktól távol (Olaszország, Németország) alkotnak, a nemzeti török filmről azonban alig-alig hallani. A kétezres évek elején ez megváltozott, a „kivándorolt” mozisok mellett egy új generáció lépett színre. Ennek a nemzedéknek egyik legkiemelkedőbb török alkotója Nuri Bilge Ceylan.

Tanulmány, 2010. október 20. – írta

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Mayis Sikintisi (Clouds of May)

Mayis Sikintisi (Clouds of May)

Színes filmdráma, 130 perc, 1999

Rendező:
Szereplők: , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Friss film és sorozat