Az ember, aki túl sokat tudott

Színes, amerikai, 120 perc, 1956

Magyar cím

Eredeti cím

The Man Who Knew Too Much

Rendező

Alfred Hitchcock

Író

Charles Bennett, D.B. Wyndham-Lewis

Forgatókönyvíró

John Michael Hayes

Szereplők

James Stewart, Doris Day, Brenda De Banzie, Bernard Miles, Ralph Truman, Daniel Gélin, Christopher Olsen

Operatőr

Robert Burks

Vágó

George Tomasini

Zene

Bernard Herrmann, Arthur Benjamin

Díszlettervező

Sam Comery, Arthur Krams

Jelmeztervező

Edith Head

Producer

Alfred Hitchcock

Gyártó

Paramount Pictures, Filwite Productions

Történet

Dr. Ben McKenna, felesége, Jo és fiúk, Hank afrikai körutazáson vesznek részt, amikor egy buszon megismerkednek egy titokzatos utassal, akit másnap egy marokkói piacon megölnek. De mielőtt meghalna, Benre bízza titkát, azt, hogy Londonban egy rendkívül fontos személy elleni merényletre készülnek. A gyilkosok, hogy megvásárolják Ben hallgatását, elrabolják a kisfiát. A házaspár Londonba utazik, hogy a rendőrséget kizárva, maguk vegyék kezükbe kisfiuk sorsát...

Ezt írtuk a filmről:

Átlagember szédülésben – James Stewart-portré

Hogyan válhat valakiből hatalmas sztár úgy, hogy az erőtől duzzadó, jóképű és lehengerlő pályatársaival ellentétben csak egyszerű kisembereket játszik? Hogyan tarthatja fenn ezt a perszónát kisebb-nagyobb módosításokkal évtizedeken keresztül? James Stewart képes volt erre, egy ország zárta a szívébe, hiszen könnyen azonosulni lehetett az általa játszott csetlő-botló figurákkal, ami nagyrészt a természetes játékstílusának, egyedi beszédmódjának és ismerősséget árasztó megjelenésének volt köszönhető.

Tanulmány, 2021. szeptember 29. – írta Gyöngyösi Lilla

Olvasd tovább

Hitchcock zeneszerzője voltam – Bernard Herrmann-portré

A 105 éve született Bernard Herrmann első filmje az Aranypolgár, az utolsó a Taxisofőr volt – ez a két határkő talán mindennél jobban jellemzi a közel 35 éven át ívelő karrier sokszínűségét. Ha bármelyik amerikai filmzeneszerzőről filmet lehetne készíteni, Herrmann lenne a legideálisabb jelölt – a művészi vízióit senki kedvéért sem kompromittálta, nekiment a stúdiórendszernek és még legfontosabb munkatársával, Alfred Hitchcockkal is szembement egy alkalommal. Habár magánélete a karrierjéhez képest színes volt (három felesége volt, az első kettőt ugyanúgy hívták, ráadásul unokatestvérek voltak), terjedelmi okokból inkább a szakmai tevékenységére összpontosítunk.

Tanulmány, 2016. november 15. – írta Hubai Gergely

Olvasd tovább

Fókuszban a hangok – X. Laterna Magica Konferencia – Hang és kép. Pécs, 2003. szeptember 15–17.

A tizedik kiadásához érkezett pécsi filmtudományi konferenciának ezúttal is a Domini-kánus Ház, a villányi borospince és a Kalamáris étterem alkották a térbeli paramétereit. Az elhangzottak tematikája és információértéke azonban ennél jóval tágabbra szabta a kontextust.

Beszámoló, 2003. november 15. – írta Virginás Andrea, Iván Vera

Olvasd tovább

A Hitchcock-titok – Avagy van-e hitchcocki filmzene?

A címben feltett kérdésre a rövid válasz: igen, van. Jack Sullivan Hitchcock’s Music című könyvében az auteur teória filmzenére vonatkoztatott végletes értelmezésében úgy fogalmaz, hogy a Hitchcock filmek zenéjét maga a rendező írta, a zeneszerző csupán egy olyan szakértő volt, aki kottapapírra vetette a mester látomását (ez esetében hallomását?)

Tanulmány, 2010. szeptember 6. – írta Hubai Gergely

Olvasd tovább