Árvácska
Ranódy László
1976
Árvácska

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 10 (2)

10 (2)

Szerinted?

0

Árvácska

Színes, magyar, 83 perc, 1976
Magyar cím
Árvácska
Eredeti cím
Árvácska

Történet

Móricz Zsigmond kisregényének megrendítően szép feldolgozása. A kis árvalányt, Csörét a szegény Dudásék az árvaházi kihelyezési díjért veszik magukhoz. A kegyetlen bánásmód elől a kislány megszökik, ismét árvaházba, majd a még embertelenebb Szennyesék portájára kerül. Miután egyetlen támasza, a melegszívű öreg Vénisten meghal, a szerencsétlen gyerek felgyújtja kínzatásai színhelyét.

Ezt írtuk a filmről:

Az összművészeti képalkotó – Sára Sándor-portré

Sára Sándor bemutatását illetően az ember könnyen zavarba jöhet, úgy, ahogyan emblematikus figurák meghatározása kapcsán szokott. Váltott objektívek szükségesek, hogy megfelelő összképet kaphassunk róla, hogy portréja megfelelő élességgel kirajzolódhasson. Sára intézmény, megkerülhetetlen idol, akit körbe kell járnunk, hogy megfejthessük, mit is jelenthet a filmművészet múltjának és jelenének, mi több, hogyan hivatkozik rá a folyamatos jövő. 

Tanulmány, 2015. március 11. – írta

„Mondom, ami van vagy volt” – Beszélgetés Elek Judit filmrendezővel

Elek Judit, a magyar újhullám egyik meghatározó alakja, akinek életművében egymást váltják a dokumentum- és játékfilmek, sokszor sajátosan vegyítve a két formát, a lírai dokumentumfilmtől a dokumentarista eszközökkel felépített fikcióig. A rendezővel a 11. Filmtettfeszten Visszatérés című filmje kapcsán beszélgettünk, amelynek jelentős része Kézdivásárhelyen és környékén forgott.

Interjú, 2011. október 17. – írta

Egy boldogságkutató a diktatúrákban – Rendezőportrék: Ranódy László

Ranódy élete állandó harc volt a cenzúrával, sokat hallgatott harmincöt éves filmes pályája alatt. Huszonhárom el nem fogadott, vagy leállított forgatókönyv, betiltott film, leállított forgatás, pótforgatások; az élete – a filmjei élete volt.

Tanulmány, 2003. július 15. – írta
Támogass egy kávé árával!
 

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

10 (2)

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini