[kritikaíró pályázat] Mikor a fantasztikus lényeket már nem a vérszomjas szörnyek, hanem a feledés fenyegeti, és az álmok országának határán álló szélesvászon üresen tátong az őt legyűrő tévé és videojátékok villódzó fényében, a német film rátalál a történetre, mely ismét a fantáziák földjére repíti a felnőttek világában elkóborolt gyermeki lelket.
A háború végét követően, a megszállás idején a szövetségesek ellenőrzésük alá vonják a német filmipart, és felállítják a cenzúrázó hivatalokat. Ezzel egyidőben megkezdik saját filmjeik elterjesztését, a német lakosság „nácitlanítása” érdekében.
Wolfgang Petersen rendező kivetette hálóját, a Trója-mítosz pedig begyűjtötte legújabb áldozatait. Talán Homérosz (ha volt ugyan ilyen költő) sem remélte, hogy a majdani barbárok ilyen mértékben, századokon át tudnak az ő történetéért, jobban mondva a történetnek az általa újraköltött változatáért lelkesedni.
Amióta világ a világ, a férfiak háborúkat vívnak. Hol a hatalomért, hol a dicsőségért, hol a becsületért, hol pedig a szerelemért – mondják, kiket e bolond világ bölcseknek nevez. Meg azt is mondják, hogy volt idő, amikor a görögök nem gyrost sütöttek, hanem dicső háborúkat vívtak, a nőknek nem volt bajuszuk, és a férfiak nem rúgtak be már korán reggel.
Ha Amerika a népek, akkor Hollywood a rendezők olvasztótégelye. Van, akit a becsvágy, a szűkebb hazájában tapasztalt érdektelenség hajt az álomgyár felé, és olyan is van, akit a diktatúrák, totalitárius rendszerek, világháborúk űztek a béke és alkotói szabadság földjére. Voltaképpen mindegy: néhány év, és Hollywood bedarálja a friss energiákkal érkező reménységeket, s az embert (tehetséget) próbára tevő gépezetben csak kevesen maradnak talpon, azaz őrzik meg sajátos hangvételüket. A közönségsikernek és filmnek ugyanis ára van, és ezt a legtöbben kénytelen-kelletlen meg is fizetik. Összeállításunk első részében a Nyugat-Európából érkező rendezőket vettük górcső alá.
Ki az? 45 évesnél alig fiatalabb, fehér, első pillantásra megnyerő férfi, aki egyazon erővel képes terroristákat és földönkívülieket megsemmisíteni. Akitől viszont elájulnak a virágárusok, és akinek sosem hiszik el, hogy ő maga beszél a telefonban. És aki minden túlzás és erőfitogtatás mellett mégis ember: szerelembe esik, hatalmát félti, és néha gyilkol is. Mondhatnánk úgyis, hogy világrendőr vagy az erkölcs apostola. Az abszolút első, akit Hollywood is szívesen szerződtet(ne).
Hollywood mindig is szívesen hívta ki csatára a természet erőit: vulkánokat, vízözönöket, szélviharokat. A pusztítás grandiozitásával ezekben a filmekben csak az emberi kitartás és ellenállás nagyszerűsége volt összemérhető. Ha egy eszement terrorista akarja megsemmisíteni az Egyesült Államokat, az politikailag nem mindig volt korrekten tálalható. Egy meteorit vagy egy tornádó azonban nem törődik az ideológiai elkötelezettségekkel, ráadásul sokkal végzetszerűbb és elemibb csapásokat képest végrehajtani – mind a műteremben és a trükklaborban, mind a való életben.
