Hollywood Hollywoodról – A „magyalbokor” történetei

2005. július 15. – írta Szilágyi Zoltán

„Szeretem a tényt. Szeretem azt az érzést a levegőben, ami időnként a régi Hollywoodra emlékeztet. És szeretem a levegőben L.A. érzését, azt, hogy mindent megtehetünk. Ez egy kreatív érzés, ami nem fullaszt, nem nyom el. (...) Bármit megtehetünk, de időnként bajba keveredik közben az ember. Nem állítom, hogy L.A. az a hely volna, ahol egyszerűen csak úszni lehetne az árral. Az az érzés is ott van a levegőben, hogy biztosan bajba fogok keveredni. De ki is mászom belőle. Ugyanakkor ott van az az érzés is, hogy ebben a városban alkotni akarok valamit. És fogalmam sincs, hogy mindez honnan jön." (David Lynch)

Világunk fekete-fehérben – Színhatások Wim Wenders Berlin felett az ég és Lisszaboni történet című filmjeiben

2002. június 15. – írta Boda-Székedi Eszter

Micsoda az élet sokszínűsége és sokfélesége a művészet adottságaihoz képest? Mennyiben hivatott a mozgókép a valóság ábrázolására? Az élethez látszólag közelebb álló színes film nem ritkán csak szegmentumokat képes ábrázolni, míg a fekete-fehérnek több az esélye, hogy a lényegre irányítsa a figyelmet.

Köztünk angyalok

2001. június 15. – írta Baló Levente

Párhuzamos és virtuális világok szelik át és veszik körül egyezményesnek gondolt, mindennapi valóságunkat. A behatolás és átjárás azonban nemcsak vízszintesen, hanem függőlegesen is elképzelhető: ég és föld között hírnökök járnak-kelnek, Wenders, Jarmusch, Kieslowski filmjeinek rejtélyes szereplői ők, az angyalok.

Felhők fölött az ég – Michelangelo Antonioni, Wim Wenders: Al di lá delle nuvole / Túl a felhőkön

2000. szeptember 15. – írta Zágoni Balázs

Újabb meglepetés. Nemcsak azért, mert a hazai forgalmazók az elmúlt tíz évben két banit sem adtak európai művészfilmekre, hanem azért is mert ez a film nem „mai csirke". Több mint öt éves. Hogy Antonioni utolsó filmje mégis a mozikba került, talán mégsem annyira az azóta mennyei filmstúdiókba költözött olasz nagymester elismertségének köszönhető, hanem inkább a felvonultatott sztároknak. John Malkovich, Sophie Marceau, Jean Reno, Iréné Jacob neve sokkal többet mond mozinézők ezreinek, mint az Antonionié. No meg a Wim Wenders nevénél is, aki alázatos társrendezőként segített megvalósítani a tolószékhez kötött mester elképzeléseit.