„Emberek jönnek, mennek... és sosem történik semmi.” – Multiplex narratíva az amerikai filmekben

2005. április 15. – írta Vajda Judit

A multiplex narratíva, azaz a többszálú cselekményvezetés Robert Altman filmrendezővel tett szert rendkívüli népszerűségre, de valójában már a harmincas években létezett. A párhuzamosan bonyolított szálak intellektuális varázsa és az ehhez kapcsolódó sztárparádék máig rabul ejtik a nézőket. Vajon mitől olyan népszerűek a Rövidre vágva, a Divatdiktátorok, a Szeress, ha tudsz és társaik?

Férjek és eleségek – Stephen Daldry: The Hours / Az órák

2003. április 16. – írta Csillag Marci

A szépirodalmi ihletéssel kacérkodó hollywoodi produkciók szép kiállítás és sztárok nélkül még a videó-forgalmazást sem érnék meg, nemhogy az Oscar-jelölést. Ezen igényes közönségfilmek a történet jelentésrétegeit a közérthetőség kedvéért az adaptáció egyes lépcsőiként, térben és időben látványosan elkülönítve vezetik fel, hogy az esetleges átfedések és kapcsolatok minél hangsúlyosabbak legyenek. Az órák mintapéldánya ennek a népkonyhai fogásnak, a Billy Elliot rendezője pedig nem két marokra fogja, hanem finoman veszi kezébe a fakanalat, akár egy tollat.

Fél lábbal a rohadt paradicsomban – Alejandro González Iñárritu: Amores perros / Korcs szerelmek

2002. május 15. – írta Csillag Marci

Szerelem. Hűtlenség. Halál. Három történet egy olyan világból, ahol a kutyákat könnyebb szeretni, mint az embereket, ahol a rossz talajon érlelt szerelem meghozza gyümölcsét: a szenvedést és a halált. A mexikói első filmes Inárritu modern elégiája három párt mutat be, az élet különböző ösvényeiről, a nagyváros különböző szegleteiből, olyan párokat, akiket a szerelmen kívül valami erősebb is összeköt – az élet. A három pár a szerelemért hűtlenséggel fizet, a hűtlenségért pedig szenvedéssel. Szerelem és szenvedés összenő, mint kutyával a bolha.