Címke: sorozat

Az egyenrangúság sugárútján – Női szerepek alakulása a száguldós filmfranchise-okban

2015. szeptember 2. – írta

A lányok romantikus filmekre, a fiúk pedig lövöldözős akciófilmekre buknak, pláne, ha autók is vannak bennük – ez a sztereotípia  még ma is erősen érzékelhető a holywoodi filmkészítő közegben, és sok időnek kellett eltelnie, amíg egy kifejezetten tesztoszteron-fűtötte, robbantós-autós franchise kitermelte az első olyan alkotást, amelyben már jórészt egyenrangú félként lehet tekinteni a női és a férfi főszereplőre egyaránt. Ez volt az idén bemutatott Mad Max: A harag útja (Fury Road).

A csúnya fiúknak is van szívük – James Wan: Furious 7 / Halálos iramban 7.

2015. április 6. – írta

Amikor a Halálos iramban 7.-ről beszélünk, mindig ott lesz az elefánt a szobában: lehetetlen megkerülni azt a tényt, hogy a főszereplő(nek beállított, amúgy a ebben a részben viszonylag háttérbe szoruló) Paul Walker a film forgatásának idején autóbalesetben elhunyt. Ezt most kissé mégis félretesszük, mert a sorozat hetedik részének minőségét az utolsó öt percet leszámítva nem befolyásolja. Ez a film ettől függetlenül is okoz meglepetést.

Az állatorvosi ló Középföldén – Tolkien-filmek Hollywoodban

2015. március 26. – írta

Amikor Peter Jackson bemutatta első Gyűrűk Ura-filmjét, nemcsak egy csapásra tette hisztérikus rajongóvá nézők millióit és emelte az eladási listák és a népszerűség új szintjére a regényt, hanem a high fantasy műfajába is új életet lehelt. A duplatrilógia produkciós sztorijának leglátványosabb vetülete mégis az, ahogy Hollywood bedarálta Tolkien világát. Középfölde brandesülése, a filmek blockbusterré fúvódása a filmipar állatorvosi lovaként vonultatja fel az álomgyári filmkészítés elmúlt másfél évtizedének legjellegzetesebb tüneteit.

Az erő velünk van: Star Wars filmek – A Csillagok háborúja sorozat összes darabja

2014. június 23. – írta

A Csillagok háborúja minden bizonnyal a filmtörténet legsikeresebb franchise-a. A George Lucas által kitalált fantasy-űropera világának legfontosabb eleme a dupla trilógát alkotó hat darab élőszereplős mozifilm, de azonkívül moziba került egy rajzfilm, futott a tévékben pár animációs spin-off-sorozat és különkiadás, készült temérdek videójáték, íródott ki-tudja-hány regényfolyam, képregény és egyéb sztori, ezenkívül meg ott vannak a játékok, öltözködési kiegészítők és csuprok – a hihetetlen mennyiségű nem hivatalos fanfic-ről és paródiáról nem is beszélve. A Disney által nemrég felvásárolt Star Wars-birodalom pedig nemsokára (na jó, leghamarabb 2015 végén) három új mozival bővül majd. Alább a legfontosabb alkotások története röviden, linkekkel.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes