Címke: rózsa jános

„Amikor összejön egy jó csapat, nagy öröm a filmkészítés” – Beszélgetés Halász Judittal és Rózsa Jánossal

2022. október 19. – írta

Rózsa János Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, érdemes művész, és Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, énekes, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja voltak a 22. Filmtettfeszt vendégei. A Magyar mesterművek szekció keretében október 6-án vetítették a Rózsa János által rendezett Pókfocit, amelynek egyik szereplője Halász Judit volt, s szintén aznap láthatta a közönség Szabó István Szerelmesfilm című alkotását, amelyben az egyik főszerepet Halász Judit alakította. Velük beszélgettünk a fesztivál második napján.

A szőkék is szendén kezdték – A 75 éves Halász Judit portréja

2017. december 9. – írta

Lehet, hogy kiment egy ideje a szendeség a divatból? Halász Judithoz hasonló jelenséggel ugyanis nem igazán találkozik mostanság a néző sem filmen, sem más médiumban. E típus egykori képviselői közé sorolhatjuk még talán Pogány Juditot vagy az erdélyi Széles Annát. Ám mintha az ő fiatalkorukkal együtt ez a nőtípus is eltűnt volna a filmvászonról, ha szabad egyáltalán napjainkban ilyet mondani.

Gyermek vagyok, gyermek lettem újra! – Rózsa János: Csiribiri

2010. február 17. – írta

Ha megszámolnám, hogy hány ismerősöm nem tudja elénekelni, hogy „Hull a hó és hózik, Micimackó fázik”, a fél kezem elég volna. Ugyaneddig jutnék, ha azokat gyűjteném, akiknek soha nem énekelték hogy „Boldog, boldog, boldog születésnapot, kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod!”. E néhány ujjra való embernek a Csiribiri hiánypótló film, a többinek pedig egy újabb a darab a Halász Judit-gyűjteménybe.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes