Címke: románia

Egy belföldnek gyártott román film – Mircea Daneliuc: Marilena

2008. június 7. – írta

A TIFF korábbi kiadásai elkényeztettek bennünket az új román film legfrissebb és legdíjazottabb terméseinek ősbemutatóival, az idén azonban nemcsak a fiatal filmeseknek jutott premier. Mircea Daneliuc a román filmkészítés régi motorosa ugyan, de legújabb filmje új időkről szól. Tragikomédiába csomagolt aktualitások, bukaresti kulőrlokál a Marilena című filmben.

Én uralkodom, felség! – Nae Caranfil: Restul e tăcere / A többi néma csend

2008. március 13. – írta

A hangsúly nem az „én”-en van, hanem az „uralkodáson” (de erre még visszatérünk). Nae Caranfil közel húsz éve készül erre a filmre, nagyjából azóta amióta elolvasta apja, a filmtörténész Tudor Caranfil În căutarea filmului pierdut (Az elveszett film keresése) című könyvét. Azóta akar filmet forgatni az 1910-es évek Bukarestjéről, a román mozi első éveiről, az első hazai történelmi szuperprodukció, vagyis az Independenţa Romăniei (Románia függetlensége) születésének körülményeiről.

20 000 dolláros dokumentumfilm Romániáról

2008. március 7. – írta

Anthony Bourdain, a Travel&Living tévécsatorna No Reservation című sorozatának szerkesztő-műsorvezetője 20 000 dollárt kapott a román államtól, hogy készítsen egy turistacsalogató dokumentumfilmet az ország nevezetességeiről.

Brassói klasszikus mozik és multiplexek

2008. február 21. – írta

A brassói helyzet több szempontból az országos átlagra rímel: a klasszikus, régi mozik vagy megszűntek, vagy – gyakran jogtalanul – különféle szórakozóhelyekké alakultak át. A városszéli vásárlóközpontokban megnyitott multiplexek pedig még nem találták meg közönségüket.

Utópia a tökéletes filmtörvény – Interjú Ada Rosetivel, az Országos Filmközpont közigazgatási tanácsának tagjával

2008. február 5. – írta

Az Országos Filmközpont (CNC) január 18-án hirdette ki a 2007 november-decemberére kiírt pályázat eredményeit. Elégedetlen morajlás követte a győztes projektek nevének felolvasását. A 2005-ben bevezetett szabályzat szerint a forgatókönyvek osztályozása a végső pontszám 50%-át teszi ki, a többi 50%-ot a produkciós cég és a rendező pontszáma adja. Így 4-es alatti osztályzatú terv is nyert a pályázaton, ha elég „neves" emberek készülnek azt megvalósítani.

Bukaresti multiplexszemle

2008. január 16. – írta

Az európai államok közül az összlakosság arányához mérten Romániában van a legkevesebb filmszínház és a legkevesebb mozilátogató. 2005-ben például 100 ezer lakosra mindössze 0,4 mozi jutott. Ezzel ellentétben meglepő virágzás tapasztalható a multiplex mozik háza táján. 2006-ban például a Hollywood Multiplex elérte történetének legnagyobb bevételét, majdnem 5 millió dollárt.

Filmes antropológusok és antropológiai filmesek sokasága – 9. ASTRA antropológiai és dokumentumfilm-fesztivál – Nagyszeben, 2007. október 22–28.

2008. január 15. – írta

A szebeni ASTRA filmfesztivál az antropológiai dokumentumfilmekre szakosodott. Olyan munkákat vetítettek, amelyek rendszerint nem vonzzák a nagyközönséget, viszont annak, aki rászánja magát a megtekintésükre, annál többet mutatnak meg az emberről és az emberi természetről. Az érdeklődés szempontjából a szabály és kivétel eset jellemzi az ASTRA filmfesztivált. A párszáz fős nagy vetítőterem nem egyszer telt meg a dokumentumfilm-vetítések alkalmával.

Multiplexek Nagyváradon

2008. január 14. – írta

Mi az: Kolozsvárnak még nincs, Nagyváradnak már régóta van? Hamarosan öt éves Nagyvárad első és eddig egyetlen multiplex típusú mozija. 2007 elejéig kb. 400 filmet mutattak itt be, 25 ezer vetítést tartva az összesen 5 teremmel rendelkező moziban.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor