Címke: rembrandt

„Kapuőrök vagyunk” – Villáminterjú Peter Greenawayjel

2018. október 24. – írta

A festőből lett filmes provokatőr Szolnokon tartott mesterkurzust az Alexandre Trauner Art/Filmfesztiválon, ahol barokk festészettől kezdve a hagyományos mozi haláláig sok mindenről beszélt. A fáradtság jeleit egyáltalán nem mutató 76 éves brit auteur az előadás után készségesen állt az újságírók rendelkezésére egy rövid csevegés erejéig.

Filmre vett festmények – Esettanulmányok: Girl with a Pearl Earring / Leány gyöngy fülbevalóval; Nightwatching / Éjjeli őrjárat; The Mill and the Cross / Malom és kereszt

2017. augusztus 1. – írta

Számtalan nevezetes és kevéssé ismert festészeti alkotással találkozunk a filmekben, legyen az egy szappanopera impozáns villájának berendezése, egy bűnügyi történet mozgatórugója, vagy egy életrajzi film kelléke. Azon túl, hogy a festmények a tárgyi környezet részét képezik, a filmbe ékelődő műalkotások valamilyen szubjektív belső tartalomra vagy többletjelentésre is felhívhatják a figyelmet. Emellett a filmben megjelenő festmények a történetmondásban is fontos szerepet tölthetnek be, előrelendíthetik az elbeszélést, vagy éppen ellenkezőleg, megtörhetik a narráció folytonosságát.1

Rembrandt sötét titkai és Greenaway értekezése a fényről – Peter Greenaway: Nightwatching / Éjjeli őrjárat

2008. március 31. – írta

Az Éjjeli őrjáratot nehéz Greenaway korábbi filmjeitől függetlenül nézni és fejtegetni, miközben a lehetséges értelmezési fogódzók legalább annyira túlmutatnak életművének keretein, mint a művészet- és kultúrtörténeti idézetek a filmjein. Ha már egy magát enciklopédistának valló rendező művéről kell itt szó essék, talán nem méltánytalan a lexikon logikája szerint beszélni róla. Az alábbi szószedet korántsem teljes, tetszés szerint továbbírható.

Friss film és sorozat

  • A fattyú

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 127 perc, 2023

    Rendező: Nikolaj Arcel

  • Kivérző szerelem

    Színes akciófilm, bűnügyi, romantikus, thriller, 104 perc, 2024

    Rendező: Rose Glass

  • Anyai ösztön

    Színes filmdráma, thriller, 94 perc, 2024

    Rendező: Benoît Delhomme

  • Agymanók 2.

    Színes animációs film, családi, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2024

    Rendező: Kelsey Mann

  • Motorosok

    Színes bűnügyi, filmdráma, 116 perc, 2024

    Rendező: Jeff Nichols

  • Ördögűzés

    Színes horror, thriller, 93 perc, 2024

    Rendező: Joshua John Miller

  • Vigyél a Holdra

    Színes romantikus, vígjáték, 132 perc, 2024

    Rendező: Greg Berlanti

  • Twisters - Végzetes vihar

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 117 perc, 2024

    Rendező: Lee Isaac Chung

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat

  • A fattyú

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 127 perc, 2023

    Rendező: Nikolaj Arcel

  • Kivérző szerelem

    Színes akciófilm, bűnügyi, romantikus, thriller, 104 perc, 2024

    Rendező: Rose Glass

  • Anyai ösztön

    Színes filmdráma, thriller, 94 perc, 2024

    Rendező: Benoît Delhomme

  • Agymanók 2.

    Színes animációs film, családi, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2024

    Rendező: Kelsey Mann

  • Motorosok

    Színes bűnügyi, filmdráma, 116 perc, 2024

    Rendező: Jeff Nichols

  • Ördögűzés

    Színes horror, thriller, 93 perc, 2024

    Rendező: Joshua John Miller

  • Vigyél a Holdra

    Színes romantikus, vígjáték, 132 perc, 2024

    Rendező: Greg Berlanti

  • Twisters - Végzetes vihar

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 117 perc, 2024

    Rendező: Lee Isaac Chung