Címke: rajzfilm

Sorozatok és plüssfigurák – Zdeněk Miler-portré. 2. rész

2013. november 30. – írta

Lelkesen ígérte a munkásosztály zsarnokok feletti győzelmét, majd meggyűlölte a szocreált, mesélt macskákról, verebekről és egyéb állatfajtákról, megénekelt jégvirágos szerelmet és szénrajz-balladát. Díjat kapott számos fesztiválon, világszerte ismerik a nevét – pedig minden egy egyszerű, kék vászonnadrággal kezdődött.

Mechanizált mesehősök – A burleszk öröksége az animációs filmben: 2. A komikus gépiesség az animációban

2012. december 21. – írta

Chuck Jones Feed the Kitty (1952) című rajzfilm-klasszikusának egyik gegjében Marc Anthony, a bulldog egy általa védelmezett kiscicáról azt akarja elhitetni gazdájával, hogy az egy felhúzható játékfigura – ez a pillanat több mint a kutya rögtönzött kényszermegoldása, mert olyan hagyományhoz kapcsolódik ez a poén, ami kétségkívül keresztülszövi az élőszereplős burleszket és a (rajz)animációt egyaránt. Sőt, a komédia elméletében is rendre visszatérő koncepciónak mondható. A gépiességről van szó; mégpedig az automatikus mozgás- és viselkedésformák által eluralt figurák nevettető lehetőségeiről.1

3D-ben tér vissza Maja, a méhecske

2012. április 20. – írta

Megszületésének századik évfordulóját ünnepli a világszerte a rajzfilmsorozatból ismertté vált Maja, a méhecske. A vidám rétlakó és barátai kalandjait a jubileum alkalmából 3D-s epizódokkal egészíti ki a német ZDF televízió.

A Scooby Doo a „legegészségesebb˝ rajzfilm

2011. szeptember 19. – írta

A Scooby Doo a „legegészségesebb˝ rajzfilmsorozat a brit egészségügyi szakemberek szerint, akik a fizikai aktivitás alapján állították rangsorba a népszerű televíziós gyereksorozatokat.

Gyerekekből felnőtteknek – Stephen J. Anderson, Don Hall: Winnie the Pooh / Micimackó

2011. július 21. – írta

Kétféle hagyomány közül kellett választania a Disney-gárdának a legújabb egészestés Micimackó elkészítésekor: a szülői zsebet megcélzó „cuki-színes-vegyük-meg”-franchise folytatása, vagy az eredeti A. A. Milne-gyerekkönyvek adaptációja. Megnyugtató látni, hogy a 3D és számítógéppel generált képek riasztó méretű térhódításának korában a rajzfilmóriás képes volt egy valódi, gyerekeknek szánt, a szó minden értelmében mesefilmet létrehozni, amely felnőttes kétértelműségek és agresszív szuperhősök nélkül is élvezetes maradt.

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?