Címke: oscar-jelölések

Moziban látható az Oscar-jelölt Jób lázadása felújított változata

2019. november 30. – írta

Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Oscar-díjra jelölt Jób lázadása című alkotásának teljes körűen felújított változata először lesz látható mozivásznon az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A december 12-i díszbemutatón Kabay Barna rendező, Petényi Katalin forgatókönyvíró és Szabó Gábor operatőr is részt vesz.

„Ennyire közel még sosem kerültünk az Oscarhoz” – Beszélgetés Tóth Barnabással és Osvárt Andreával az Oscar-esélyes Susotázsról

2019. január 17. – írta

Az idei zsinórban a negyedik év, amikor egy magyar filmnek drukkolhatunk, hogy nyerje meg az Oscart. A Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs csoda mellett egy rövidfilm is versenyben van még. A Susotázs felkerült a kisfilmek szűkített listájára, a legjobb tíz filmet egybegyűjtő ún. shortlistre, és jövő héten az is kiderül, kap-e Oscar-jelölést a film. Esélyekről, az elkeveredett nevezésről, és az Oscarig vezető útról a kisfilm rendezőjével és színésznőjével beszélgettünk.

„Ha nem kapunk Oscart, akkor is győzünk” – Beszélgetés Mécs Mónikával a Testről és lélekről Oscar-jelöléséről

2018. március 1. – írta

A Saul fia és a Mindenki után zsinórban a harmadik Oscart nyerheti magyar film. De hogyan készülnek a filmesek egy ilyen eseményre? A minőség számít vagy a marketing? Mekkora szerepe van Andy Vajnának a magyar film sikerében? És miért csúszhatott le a Testről és lélekről a Golden Globe-ról? Mécs Mónikával, a Testről és lélekről producerével beszélgettünk a film Oscar-kampányáról és -esélyeiről.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?