Brett Ratner és Don Mischer kedden hivatalosan is bejelentette, hogy a 2012-es Oscar-gála házigazdája Eddie Murphy lesz. A hírt Murphy is megerősítette.
Fred Zinnemann 1952-ben bemutatott hátországi háborús melodrámájá(nak egészé)t illetően rosszul „hangsúlyoz” a közismert plakát, amelyen Deborah Kerr és Burt Lancaster szenvedélyes csókban forrnak össze egy napsütötte, hullámmosta tengerparton. Távolról sem a film legemlékezetesebb, avagy dramaturgiailag, netán képileg csúcspontot képező jelenetéről van szó.
Rózsa Miklós 1946-tól már – a thrillerek mellett – a noirok keresett zeneszerzőjévé vált, Mark Hellinger producer kezdeti biztatása után egészen 1950-ig ebben a műfajban dolgozott a legtöbbet. 1948-ban a Paramount-ügy veszélybe sodorta a szabadúszó komponista karrierjét, úgyhogy Rózsa ugyanebben az évben leszerződött az MGM-hez…
Végre egy dokfilm, ami kiveri azt a húgykövet az összeesküvés-fantaszták fejéből, amit a Zeitgeist című, féligazságokkal és logikai infantilizmusokkal operáló förmedvénysorozat nagy műgonddal odahelyezett.
Egy kanyarokkal bőven tarkított Oscar-szezon végére teszünk hamarosan pontot. Már csak pár nap és kiderül: az Amerikai Filmakadémia az elmúlt években kitaposott ösvényen halad-e tovább, vagy visszatér gyökereihez. A modern küzd a régimódival, a szerethető a nem szerethetővel, fiatalok a nagy öregekkel, de a lényegi kérdés valójában változatlan: milyen lesz a nézettség? Mert ugyan szép dolog a kollégáktól elismerést kapni, de Hollywoodban továbbra is ugyanaz számít – vagyis hogy hány embert érdekel mindez...
Egyedi és művészi teljesítmény kategóriában ezt a filmet találták a legjobbnak az első Oscar-díjkiosztón (egyfajta vigaszkategória volt ez, hiszen W. Wellmann Szárnyak című filmje nyerte a legjobb produkció kitüntetést). Sokan elasztikus és időtlen remekműnek tartják, és olyan jelzőkkel illetik, akárcsak egy reneszánsz mesterművet, amely kinematografikus eszközökkel jeleníti meg az emberi természet dualitását.
„Jönnek a britek” – hangzott el 1982-ben az Oscar-gálán a Tűzszekerek – természetesen brit – forgatókönyvírójától. S noha egy évre rá a tényleg rádupláztak a Gandhival, a nagy bejövetel elmaradt. 30 évet kellett várni, de ennyire brit téma talán soha nem volt Oscar-közelben, mint A király beszéde. S ha az amerikai filmakadémia is olyan jó ízlésről tesz tanúbizonyságot, mint oly sokan már idén – többek közt a BAFTA, vagy az Amerikai Rendezők Céhe ítészei –, akkor a britek tényleg megjöttek.
Ha van ellentmondásosan megítélt figurája a francia filmes újhullám sodrában induló generációnak, akkor az Claude Lelouch. A nouvelle vague stíluselemeit szívesen alkalmazza, tematikai szempontból viszont eltávolodik a hatvanas évek újító törekvéseitől, és egyfajta „új szentimentalizmust” indít el a kortárs francia filmben. Első igazi sikerfilmje, az Egy férfi és egy nő a cannes-i Arany Pálmát és – Hollywood hódolatának jeléül – a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat egyaránt elnyerte.