Az ide nem szükséges olvasókat egyetlen összetett szóval fogom most elijeszteni: képregény-adaptáció. Aki tisztelt olvasóink közül mer még egy sort is olvasni egy effajta pénzt elnyelő, lelkeket nyaggasztó, szemeket véreresre fárasztó, lelkibeteg tizenéveseket örvendeztető háromdimenziós robbanós/verekedős filmes sportlevessel (mindent bele) szembesülni, az helyezze magát kényelembe, következik a Zöld Lámpás!
Az „őrület határán”, a „sötétség mélyén”, az „iszonyat mezsgyéjén” húzós mondatok, kicsit olyanok, mint a death metál-albumborítók: egy jó felület, aztán lehet zúzni, a világ filmrockerei úgyis befizetnek. Azt persze mindig lehet tudni, hogy mire számíthat a néző, mint a telenovellák esetében, csak éppen a „pampák királya”, „szeretni bolondulásig” vadromantikái helyett az akciófilmek a sötétség, iszonyat, téboly stb. címszavakra esküsznek – határok nélül.
Nagy kihívással néztek szembe a Casino Royale készítői, amikor nekifogtak a James Bond-szériát „továbbéltető” filmnek. Egy sorozat, amelynek húsz darabja készült el, aligha tud radikálisan újat mondani a huszonegyedik epizódban – legalábbis ha folytatni kívánja jól bejáratott hagyományait. Amennyiben viszont újításra vetemedik, a törzsközönség szimpátiáját kockáztatja. Ha ráadásul egy olyan történethez nyúl, amelynek már készült egy filmtörténetileg jegyzett feldolgozása, a kockázat – az óhatatlan összehasonlítás miatt – még nagyobb.
