Hivatalosan is véget ért a 39. Magyar Filmszemle, melynek díjait február 5-én, a záróünnepségen osztották ki. Idén először nem adtak ki előre sajtóközleményt a díjakról, a szakma és a sajtó is csak az esti gálán értesült a zsűri döntéseiről.
Immár hatványozottan merült fel a sokat pedzegetett kérdés, vajh a rövidfilm hálásabb műfaj-e, mint a nagyjátékfilm. Rövidfilmet nemcsak jobban megéri csinálni, de a közönség irányából szemlélve előnyősebb is erre a blokkra jegyet váltani. Kevesebb pénzből készül, így ha bukik, nem megy annyi forint kárba, de ha működik a dolog, akkor meg legalább akkora sikert lehet vele aratni a fesztiválokon, mint a nagytestvérrel.
A szűkös források körül fellobbanó indulatok évről évre meghatározzák a filmszemlén rendezett, a szakmai érvelés helyett többnyire személyeskedésbe torkolló vitákat. Ugyanakkor az utóbbi évek filmtermését figyelemmel kísérve megszokhattuk, hogy nincsenek kiugró teljesítmények: formai bravúrok, merész hangvételű, politikai manipulációt leleplező tényfeltárások, társadalmi változásokat gerjesztő-erjesztő munkák. Ám ha elvárásainkat a kultúra minden területén tapasztalható, kaotikus (és remélhetőleg átmeneti) állapotokhoz igazítjuk, méltányolhatjuk az elgondolkodtató téma- és nézőpontválasztásokat, formai kísérleteket, küzdelmes feltárulkozásokat is.
Budapest, Pécs, Balmazújváros csak néhány helyszín, amelyek apró részleteit, titkait, történeteit tárták fel az alkotók az idei szemle tudományos és ismeretterjesztõ filmek kategóriájában. A versenybe válogatott kilenc film között volt természetfilm, portréfilm, városfilm, sõt történelmi témát feldolgozó alkotás is.
Amerikai filmekbe illő temetésen ismerjük meg a főszereplőnőt, az egykori primadonnát, Szendrőy Hannát (Maja Komorowska), aki férje váratlan halála után egyedül marad egy budai villában.
Önálló és színvonalas zsánerfilmes vonulattal is bemutatkozott az idei seregszemlén a magyar filmgyártás. Ennek megfelelően idén először műfaji filmes és szerzői filmes kategóriában adta át játékfilmes fődíját a zsűri.