A közhelyekben úszó filmek értékelésekor talán az a kritikus legnehezebb dolga, hogy legalább ő maga ne vonultassa fel a szakmája leghígabb, legunalmasabb fogásait. Más szóval: egy gyenge filmet fikázni is lehet kihívás. De az olyan filmek esetében, mint Lee Daniels legújabb munkája, a legkisebb energia-befektetés is hiábavaló – beleértve a megtekintést is.
Az ünnepélyes 65. évforduló kevéssé sikerült ünnepélyesre, és ez nem a fesztivál hibája, sokkal inkább a mostoha időjárásnak tudható be. Ritkán hallani olyat, hogy Cannes-ban az idő gyakoribb beszédtéma, mint a filmek, de idén az egész fesztivál hangulatára rányomta bélyegét a sok eső és a borús, hűvös időjárás. A vége felé felcsillant a remény néhány napsugár formájában, de aztán a záró eseményre ismételten, minden addiginál hevesebben, szakadt a nyakunkba az ég. A filmekre viszont nem lehet panasz.
Az idei Oscar-gálán tanúi lehettünk, hogyan utánozza az élet a fikciót. Bár Gabourey Sidibe színésznő koránt sem élt olyan körülmények között, mint az általa alakított Precious, mégis olyasmit élt át a díjátadón, amiről filmbeli karaktere álmodott. A korábban színészkedésre nem is gondoló, névtelen lány jutalma villámgyorsan jött siker és szakmai elismerés lett, a közönségé pedig egy emlékezetes film.
