Címke: lars von trier

Változatok erőszakra: hatalomátvétel, kamerafegyver, fizikai és lelki terror a Dogma-filmekben

2005. május 15. – írta

Tíz év telt el ama emlékezetes manifesto óta, filmtörténeti léptékkel mérve azonban túl rövid idő ahhoz, hogy igazi hatását, szerepének forradalmiságát át lehessen látni. Egyfajta fiatalos blöffnek indult, amely azonban iskolát teremtett: a Zentropa azóta is állhatatosan bocsátja ki a Dogma (és nem egy bizonyos, szerzői zsenialitásra predesztinált rendező) védjegyével (pontosabban Trier és Vinterberg aláírásával) ellátott, kézikamerával többnyire mikroszituációkat rögzítő filmeket.

Könyörtelen európa, érzékeny Hongkong – 3. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál – 2004. május 28–június 6. – 3x3 szekció

2004. augusztus 15. – írta

A 3x3 nevű filmtörténeti összeállításban a dán Lars von Trier, a hongkongi Wong Kar-wai és a dél-koreai Kim Ki-duk rendezőket mutatták be a TIFF-en. Kevésbé ismert alkotásokat válogattak, így Triernek a Dogma időszak előtti filmjeit vetítették, a Kar-wai visszatekintésből is kihagyták a közkézen forgó Szerelemre hangolva című filmet. Kim Ki-duk filmjei pedig szinte robbanó meglepetésként hatottak, a kezdeti tanácstalanság után rengeteg, hol felháborodott, hol lelkesedő szó esett róluk a mozikban és a teraszokon.

Filmszínház – Lars von Trier: Dogville / Dogville – A menedék

2003. november 15. – írta

A zord körülmények által megpróbált magányos nő szenvedéseinek bemutatásával Lars von Trier, úgy látszik, mégsem hagy fel, pedig az Aranyszív-trilógiát hivatalosan befejezte. A Dogville, amely egy újabb trilógia, az USA: a lehetőségek hazája első darabja, a tematikus hasonlóságok – például a Hullámtörésben már alkalmazott zárt közösség extrém törvényei-motívum – ellenére egy újabb radikális fordulatot jelent a rendező filmnyelvi kísérleteinek sorában.

A lelkiszegénység a paradicsomba megy – Elmebetegségek filmen

2003. április 15. – írta

Tolsztojt parafrazálva: a normális emberek mind hasonlók egymáshoz, ám minden tébolyodott a maga módján az. És ugyancsak Tolsztojt parafrazálva: a világban minden összekavarodott. A normalitás mintha piacképtelenné válna. Nem véletlenül. Az őrületet nem nehéz besorolni. A normalitás megfogalmazhatatlan.

Virtualitás 2001 – Filmes virtuális valóságok

2001. június 15. – írta

Kubrick, Cronenberg, Natali, Wachowsky testvérek, Trier: a virtualitás-szakkör rendezőinek filmjei a világ és az ember újrateremthetőségének vágyát fogalmazzák meg, illetve ennek a lehetőségét kínálják. A virtuális valóság nem teremtés eredménye: eleve adott. A megfejtése, birtoklása iránti vágy meghatározza egész létünket.

Grotowskitól Lars von Trierig – Beszélgetés Szekeres Csaba rendezővel

2001. március 15. – írta

„Arra jöttem rá, hogy a történetek, mármint a fikció egy kegyes palást, amit az ember fölhasználhat arra, hogy védettséget biztosítson a figuráinak, akiket kitalál. A fikció sokmindennel megajándékozza az embert, ugyanakkor nincs szebb annál, mint amikor erre nincsen szükség, mert leplezetlenül és kendőzetlenül tudsz ott lenni, és úgy tudsz elmesélni egy történetet, hogy az, akit ott látsz, az önmaga.” Beszélgetés Szekeres Csaba rendezővel.

Az érzelmek foglyai – Lars von Trier: Dancer in the dark / Táncos a sötétben

2001. január 15. – írta

Kevesen hitték volna egy évvel ezelőtt, hogy Cannes-ban Arany Pálmát lehet nyerni egy musicallel. Talán egyedül a különc Lars von Trier (aki visszautasítva a felajánlott luxusszállodákat, az említett fesztiválra saját lakókocsijával ment) mosolygott volna ravaszul a felvetésre. Ő ugyanis egy ilyen filmmel a tarsolyában érkezett tavaly májusban a francia tengerpartra.

Friss film és sorozat

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat