Címke: kung fu

Kung-fu-ra hangolva – Wong Kar-wai: The Grandmaster / A nagymester

2013. szeptember 18. – írta

Hat éve jelentkezett utoljára nagyjátékfilmmel Wong Kar-wai (A távolság íze ráadásul angol nyelven készült, hollywoodi szereposztással), és tizenkilenc esztendeje készítette életműve egyetlen harcművészetinek nevezhető opuszát, Az idő homokját. A hosszabb „pihenő” után úgy tűnt, visszatér ehhez a műfajhoz – akik azonban ezt várták, csalódhattak: A nagymester nem harcművészeti film, még ha elsőre annak is látszik.

A jó, a rosszak és a hajfonások mestere – Harald Zwart: The Karate Kid / A karate kölyök

2010. szeptember 7. – írta

„Az élet néha a padlóra küld, a mi választásunk, hogy talpra állunk-e” – hangzik az egyetlen és talán legnagyobb bölcsesség a spontánul Mr. Miyagivá avanzsált – korban és arcszőrzetben már amúgy rá hajazó – Jackie Chan szájából az álomgyári remake-ben. A nagy igazság mögött azonban elhanyagolható a tartalom: a közel 30 éve bemutatott, kisgyerekek álmát beteljesítő eredeti sikersztorit nem volt nehéz újra „harcképessé” tenni.

Fekete gyémántok – Scott Sanders: Black Dynamite

2010. január 14. – írta

Kedves Olvasó! Ha Te szórakozásra, újfajta paródiára, és – mindezek felett – humoros műfajfilmre (blaxploitation) vágysz, ez a szöveg neked iratott, ez a film neked szól. Black Dynamite, az eastwoodiasan igazságos kung-fu-mester ugyanis megbosszulja az Utca összes gonosztevőjét, a világ összes cserbenhagyott nőjét, és nyilván a gonosz, pénzéhes amerikai cégpoklot is.

Kung Fu Jason – Rob Minkoff: The Forbidden Kingdom / A tiltott királyság

2008. október 24. – írta

Az idei nyár leglegebb(nek tartott) CGI-jének, a Kung Fu Pandának megszületett a párja: Rob Minkoff rendezte, A tiltott királyság a címe. A távolkelet-, dzsekicsen- és dzsetli-rajongók fáklyavivői bizonyára szentségtörésnek tartják e kijelentést. Bevallom, azon se lepődnék meg, ha a profibbak a vudu-babám ujjait tördelve próbálnának meg eltántorítani a kritikaírástól.

A pocak és a Tao – Mark Osborne, John Stevenson: Kung Fu Panda

2008. július 7. – írta

Rögzítsük az elején: az, hogy „a Shrek készítőitől” itt inkább csak ügyes reklámfogás, mivel ez a pandás mozi messze elmarad attól a színvonaltól. Amivel nem azt mondtam, hogy rossz. Alapvetően a DreamWorks „a-legkisebb-is-meg-tudja-csinálni” kedves sztorijainak láncába illeszkedik, és Kínában rekordsikert aratott, a kung-fu és a nemzeti kabalaállat együttes szerepeltetésének köszönhetően.

Az utolsó animációs hősök – Will Finn - John Sanford: Home on the Range / A legelő hősei

2005. január 15. – írta

A Pixar Stúdió és a Disney útjai immár hivatalosan is kettéváltak – azóta a Disney-t gyakorlatilag mindenki temeti. Tény, hogy a Disney már túl van a Hófehérkéhez hasonló produkciókkal fémjelzett fénykorán, és az Oroszlánkirály sikere óta igazán nagyot nem tudott durrantani. De azért félteni sem kell őket, hiszen ne felejtsük el, hogy a Lion King videóforgalmazása már a sokadik szériánál tart – szintén minden kisgyermekes családnál kötelező darab a polcon.

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers