Címke: kolozsvári magyar napok

Vetítések és más filmes programok a Kolozsvári Magyar Napokon

2024. augusztus 19. – írta

A Minimum Party alkotótábor filmjeivel és a Baska magyarul beszél című dokumentumfilmmel ma délután elkezdődött a Kolozsvári Magyar Napok filmes eseménysorozata. A filmes program két fő vonulatát idén is a Tranzit Alapítvány és a Sapientia EMTE szervezi, de szokás szerint az összes helyi magyar filmes szervezet jelen van az eseményen.

Kezdődik a Kolozsvári Magyar Napok

2022. augusztus 12. – írta

A programban szép számmal vannak filmvetítések is: erdélyi alkotók munkái, fiatal filmesek alkotásai és a közelmúlt friss magyar filmjei szerepelnek a programban.

Emlékezés és önismeret – A VIII. Kolozsvári Magyar Filmnapokról

2017. augusztus 22. – írta

A címbeli két szóval jellemezhető a Kolozsvári Magyar Napok alatt hagyományosan megszervezett vetítéssorozat Tranzit Házban zajló része. Talán szerencsésebb volt, amikor a több helyszínen zajló vetítések összesített programját vehettük kézbe, de a lényeg most sem változott: a Tranzit Házban főleg Kolozsvárhoz kapcsolódó riportokat, dokumentumfilmeket, játékfilmeket láthattunk (ezek voltak a Kolozsvári Magyar Filmnapok), a Sapientia EMTE aulájában pedig klasszikus mesefilmeket, illetve friss magyar játékfilmes sikereket. Mindezt Szederkényi Olga Az arisztokrácia diszkrét bája című dokumentumfilmjének kolozsvári bemutatója egészítette ki a TIFF Házban.

Kolozsvár, a filmgyár – V. Kolozsvári Magyar Filmnapok – 2014. augusztus 18–23.

2014. augusztus 25. – írta

Ha Kolozsvári Magyar Napok, akkor főtéri koncertek, gulyás és néptánctalálkozó. De nem kizárólag. A Kolozsvári Magyar Filmnapok szervezői már ötödik éve próbálják összekapcsolni a kincses város nevét az itt készülő nem is kevés filmes munkával, melyek folyamatosan készültek a múlt század elejétől kezdve. Diákfilmek, dokumentumfilmek, játékfilmek, tévéfilmek a városról, a városban, a városi művészek által. Elnézve őket, úgy tűnik, Kolozsvár minden utcasarka ihlető erővel van tele.

Itt az idei Kolozsvári Magyar Napok filmes műsora!

2014. július 21. – írta

Augusztus 18–23., Művész mozi, Tranzit Ház és a Sapientia EMTE új épülete – ekkor és itt lehet idén nyáron magyar filmet nézni Kolozsváron, ráadásul ingyen. A három szervező ismét a Tranzit Alapítvány, az Erdélyi Magyar Filmszövetség és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, számos partnerükkel együtt. A teljes program alább.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor