A szorongás, a magány és a kirekesztettség foglalkoztatta leginkább a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári fotó, film, média szakos hallgatóit a 2018-2019-es tanévben. A friss, sokszor még nem teljesen végleges (vizsga)munkákat harmadik éve mutatják be First Cut címmel, a csütörtök esti eseményen három installációval, két fotókiállítással, zörejekkel továbbmesélt „hangosképekkel”, egy hangjátékkal, valamint hét kisjátékfilmmel, egy animációval és két dokumentumfilmmel találkozhattunk.
A 90 éves korában elhunyt Agnès Varda a francia új hullám egyetlen nőrendezője, többek között olyan filmek alkotója, mint a Cléo 5-től 7-ig, a Boldogság, A teremtmények és az Arcélek, útszélek.
A Sapin tavaly indult First Cut című rendezvényen vizsgafilmek mellett film és fotó határán mozgó kísérleti munkákat, installációkat, kiállításokat is meg lehetett nézni. Idén rádupláztak.
A monitorok, projektorok és mozivásznak alapfelszereléssé váltak a világ összes kortárs művészeti múzeumában az elmúlt ötven év során, így film és képzőművészet kapcsolatát firtató sorozatunknak ezt a darabját a videóművészetnek, illetve annak mozival való kapcsolatának szenteljük.
Film és fotó határán mozgó kísérleti munkák, animációs dokumentumfilm, kisjátékfilmek és portréfilm is készült az elmúlt egy-két évben a kolozsvári Sapientia filmszakán. A First Cut 2017 címmel megrendezett eseményen a végzősök mellett minden évfolyam mutatott valamit a tanszéken folyó kreatív munkából. A válogatás alapján nem beszélhetünk jól körülhatárolható filmes iskoláról, inkább egyedi látásmódok körvonalazódnak, és a sokféle műfaj, téma mögött a mozgókép médiumáról való intenzív gondolkodás látszik.
Úgy érzem, hogy Forgács Péter kicsit a film első magyar rajongójának, Karinthynak a reinkarnációja, aki a századelő filmanyagait, történeteit mókolja, vágja, effekteli, variálja...