Címke: inkubátor program

Semmire(fel)ke(l)lők – Kárpáti György Mór: Guerilla

2019. március 1. – írta

Az 1849-es elbukott önvédelmi háború utáni elkeseredett ellenállást és megtorlást tucatnyi magyar filmes próbálkozás adaptálta már. A modernista Jancsótól (Szegénylegények, 1965) a romantikázó Lugossy Lászlón (Szirmok, virágok, koszorúk, 1984) át András Ferencig (Vadon, 1989) széles a paletta. Kárpáti György Mór filmje a demitizáló szállal szerette volna erősíteni a repertoárt, de mivel csak alibiként használta fel a korszakot, ezért semmit nem sikerült hozzátennie.

„Rohanunk, és közben vágyakozunk egy másik idő felé” – Interjú Szilágyi Zsófia rendezővel és Péli Sári gyártásvezetővel az Egy nap kapcsán

2018. november 20. – írta

Egyszerű, hiteles és nagyon magyar film az Egy nap az anyák munkájáról és az örökös rohanásról, de Szilágyi Zsófiát nem a nőiség kérdései érdekeltek igazán a filmben. Erről, és a rendezés nélküli évekről, a minimalizmushoz szükséges bátorságról, valamint a közéleti megnyilatkozásáról is beszélgettünk vele és Péli Sári gyártásvezetővel.

Íme az Inkubátor Program döntősei

2018. október 1. – írta

Kihirdette hétfő délután a Magyar Nemzeti Filmalap az elsőfilmeseket támogató Inkubátor Program tíz döntősét. A továbbjutó filmtervek fejlesztését 2 millió forinttal támogatják.

Óda az anyákhoz – Szilágyi Zsófia: Egy nap

2018. augusztus 22. – írta

Szilágyi Zsófia érzelmekkel, rohanással és kétségekkel teli drámáját ugyan nem választották a legjobb filmnek a Szarajevói Filmfesztiválon, viszont a főszerepet alakító Szamosi Zsófia teljesítményét díjazta az Asghar Farhadi iráni rendező vezette zsűri.

Megvannak az Inkubátor Program pitchfórumának nyertesei

2018. március 28. – írta

A Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor Programjának tíz döntőse személyesen mutatta be filmterveit a szakmai közönségnek és a zsűrinek a Toldi moziban megrendezett teltházas pitchfórumon. A filmalap célja a 2015-ben indított kezdeményezéssel a pályakezdő filmesek innovatív alkotói bemutatkozásának támogatása.

Elbaltázták – Vékes Csaba: Hetedik alabárdos

2017. szeptember 14. – írta

A 14. Jameson CineFest idei válogatói egyetlen magyar filmet hívtak meg a versenyprogramba. Mint azt a premier előtt a vászon elé kipenderült szervezők hivatalból megemlítették, a Hetedik alabárdos az első napvilágra jött produkció az ötből, amely a Magyar Nemzeti Filmalap inkubátor programjának keltetőjéből dugta ki a fejét. Persze élesen le is csaptak rá a szervezők, bár szerintem nem tudhatták, hogy a fesztivál immáron nívós felhozatalhoz szoktatott közönsége fejvesztetten menekül majd a bemutató után.

Megvannak a Filmalap Inkubátor Programjának idei nyertesei

2016. november 23. – írta

Bakony Alexa Egy fiú, Hartung Attila Senki nem megy sehova, Kárpáti György Mór Guerilla, valamint Visky Ábel Mesék a zárkából és Nagy Zoltán Impromtu című filmterve kap gyártási támogatást a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor Programjának keretében. A pályakezdő filmeseket segítő pályázat idei eredményeit szerdán hirdették ki Budapesten.

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat