Címke: harmadik film

Az ősök hagyatéka – Az andoki országok filmtörténete

2024. július 13. – írta

Dél-Amerikában az Andok hegyláncai alapvető befolyással bírnak a kontinens nyugati részén fekvő országok történelmére, kultúrájára, gazdaságára és az itt élő társadalmak mindennapjaira. Mindegyik állam igyekszik a rendelkezésére álló kulturális lehetőségeken keresztül is kifejezni saját nemzeti identitását, e téren pedig a film, bár változó intenzitással, de minden esetben fontos szerepet tölt be.

Túl az erőszakon – A kolumbiai film története

2023. szeptember 6. – írta

A sztereotípiákra fogékony olvasók és nézők számára Kolumbia a kávé, a drogkartellek és Pablo Escobar hazája, esetleg Shakira szülőföldje, jobb esetben Gabriel García Márquez nevét is ismerik – noha az ország természetesen ennél sokkal több. Az elmúlt két évtizedben feltörekvő fázisába lépett kolumbiai film által tárgyalt témák képet adnak arról, mi foglalkoztatja az alkotókat és a közönséget. Az ország múltját és jelenét átható események – amelyeknek sajnálatos velejárói az erőszakos cselekmények – természetesen erőteljes nyomot hagynak a filmkészítők témaválasztásain is.

Tangó és emlékezet – Az argentin film története

2023. február 24. – írta

Visszatérő és örökérvényűnek tűnő megállapítás, hogy a film és a történelem Latin-Amerikában egymástól elválaszthatatlan területek, egyik a másik nélkül nem érthető meg teljes valójában. Mindez Kuba, Mexikó és Chile mellett Argentínára igaz a leginkább, ahol a „történelmi” kitétel számos megközelítésből érvényes. A film és a politikai rendszerek kölcsönhatása, a történelmi emlékezet mozgóképes ábrázolásának jelentősége, valamint a film feladata a (mindenkori) jelen formálásában az argentin filmtörténet legfőbb jellemzői között szerepelnek, sok esetben úttörő mivoltuk is tagadhatatlan.

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?