A monotonitás mágiája – Chantal Akerman: Jeanne Dielman, 23 Quai du Commerce, 1080 Bruxelles / Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23.

2024. október 6. – írta Incze Kata

A három és fél órás film, amit a Sight & Sound a világ legjobb filmjének választott 2022-ben. Rettegtem, halogattam, elnapoltam, szándékosan lekéstem. És aztán elhatároztam magam, és egy álmos szombat reggelen végre beültem a moziba. A Jeanne Dielman játékideje 202 perc (csupán 21 perccel hosszabb, mint a Bosszúállók: Végjáték), és egy fölösleges kép sincs benne.

A báránybőrbe bújt pásztor – Malgorzata Szumowska: The Other Lamb / A másik bárány

2020. augusztus 20. – írta Polák Zsóka

Ezeknek a bárányoknak leginkább nem a farkastól kell félniük, hanem attól a pásztortól, aki Jézusnak adja ki magát.  

Áldott legyen az Ő gyümölcse! – Bruce Miller: The Handmaid's Tale / A szolgálólány meséje

2017. december 27. – írta Ferenczi Szilárd

A tévésorozat alapjául szolgáló regény számos középiskolában szerte a világon ajánlott házi olvasmány. A szülők egy része rendszerint tiltakozik. Bizonyára azok, akik diákként olvasták, de látszólag semmit nem tanultak belőle.

„Az a nő volt a gyerek apja...” – Pedro Almodóvar: Mindent anyámról (1999)

2003. május 15. – írta Vajda Judit

Almodóvar filmje egyszerre igazolja és cáfol rá a feminista gondolkodók elméleteire. A Mindent anyámról egy női tulajdonságot dicsőít: azt, hogy a nők mindig képesek arra, hogy elfogadhatóvá tegyék a valóságot. Egy film egy homoszexuális rendezőtől erőteljes, rendhagyó női karakterekkel nekünk, nőknek.

Ez a fekete zongora… – A női tekintet lehetőségei és a vágy képei Jane Campion Zongoralecke című filmjében

2003. május 15. – írta Kérchy Anna

Jane Campion a hagyományos elbeszélőműfaj keretein belül problematizálja a női reprezentáció kérdését olyan közkedvelt, díjnyertes és, szinte populárisnak mondható, nőfilmekben, mint a Janet Frame újzélandi írónő élete által ihletett Angyal az asztalomnál (An Angel At My Table, 1990), a Henry James-regényből készült Egy hölgy arcképe (The Portrait of a Lady, 1996), vagy a saját forgatókönyvére épülő Zongoralecke (The Piano, 1993), amely különösen alkalmas a női tekintet szubverzív lehetőségeinek ábrázolására.