Egy balek esete a sztárvilággal – Robert B. Weide: How to Lose Friends & Alienate People

2008. december 3. – írta Márton Imola

A véletlen egybeeséseket gyanús szemmel szoktuk nézni, többnyire jogosan. A How To Lose Friends & Alienate People (kb. Hogyan veszítsünk el barátokat és idegenítsünk el magunktól embereket) felemás déjà vu érzést kelt bennünk: a Robert B. Weide rendezte filmben mintha a The Devil Wears Prada (Az ördög Pradát visel) férfiverziója köszönne vissza.

Borges feat. Jean-Do – Julian Schnabel: Le scaphandre et le papillon / Szkafander és pillangó

2008. március 25. – írta Farkas István

Soha nem jártam élen a divatmagazinok diktálta öltözködési versenyben. Több évig abban a hitben éltem, hogy a Dolce&Gabbana két teljesen különböző dolog, és hogy az én Ecco-cipőm a legtutibb modell a világon. A volt Elle-főszerkesztő Jean-Dominique Bauby halálának körülményei mégis beindították a fantáziámat.

Az infantilizált nézők – Interjú Palotai János filmesztétával

2005. április 15. – írta Valuska László

Ha a film és a divat bonyolult kérdéskörét igyekszünk megvizsgálni, óhatatlanul is mi, a nézők kerülünk szóba. Mitől válhat valami közönségsikerré számunkra teljesen érthetetlenül? Mitől tetszik valakinek jobban a zászlólengetős akciófilm, mint a fekete-fehér szocreál? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Palotai János filmesztétával.

Filmes metaforákból szőtt gardróbunk

2005. április 15. – írta Blos-Jáni Melinda

Van, akinek nehezére esik elővenni egy fiatalkori fényképét, nehogy kiderüljön, hogy gimnazista korában ő is McGyver-frizurát, esetleg Top Gun-dzsekit viselt, és van, aki a tavaly vásárolt Mátrix-szemüvegét tartogatja a következő nyári szezonra is. A hétköznapi nyelvhasználatban gyakran használunk filmes metaforákat, jelzőket ruhadarabok, hajviseletek jellemzésére, mint a Mátrix-kabát, Amélie-frizura.

Filmelmélet jelmezekben utazva – A filmelmélet és a női szabók

2005. április 15. – írta Dobolán Katalin

A filmelmélet érdeklődése elég későn ébredt fel a divat és a jelmez filmbeli szerepe iránt. A teoretikusokat és a kritikusokat a hatvanas években inkább a szerzőség és annak kérdései, később pedig a narratíva szerkezete, típusa és lehetőségei foglalkoztatták – a filmelmélet egyelőre a női szabókra hagyta a jelmezkérdést.