A tegnap holnaputánja – Brad Bird: Tomorrowland / Holnapolisz

2015. május 25. – írta Jakab-Benke Nándor

A Holnapolisz az a gyerek a tantárgyversenyen vagy az év végi vizsgán, akinek tanárként nincs szívünk nagyon rossz jegyet adni, mert egész évben bukdácsolt ugyan szegény, de most az egyszer látszik, hogy apait-anyait beleadott, és nagyon készült… messze nem elég ez a boldogsághoz, de a belefektetett jóindulat miatt még mi szégyellnénk megbuktatni.

Robokópia – Neill Blomkamp: Chappie

2015. március 10. – írta Jakab-Benke Nándor

A Chappie a felnövésfilmek paralimpikonja: messze futna, de csak a technológia miatt áll meg a két lábán.

Számokba fojtva – Terry Gilliam: The Zero Theorem / A zéró-elmélet

2014. szeptember 29. – írta Pernecker Dávid

Terry Gilliam legújabb alkotása egy vállveregetéssel lerendezhető, és ki tudja, mi lesz a sorsa. Érdekesebb film, mint legutóbbi munkái, de ez semmit nem jelent. A The Zero Theorem (A zéró-elmélet) sci-fi allegóriája ugyanis úgy recseg a Gilliam sajátjának tűnő szürreál-barokk vizualitásba préselt ezernyi szimbólum, gondolatfoszlány, és lehetséges értelmezés terhe alatt, hogy még a rendezőben elvakultan bízó nézők is rettegni fognak a film totális széthullásától. Ez szerencsére nem történik meg, ugyanakkor a sokat akaró szarka kloákájának bűze a film lesújtó zárlatáig kitart.

A ronda mackónadrágoké a jövő – Phillip Noyce: The Giver / Az emlékek őre

2014. szeptember 11. – írta Veres Szilárd

Az emlékek őre eredeti címe alapján akár meleg börtönpornó is lehetne, a filmet elnézve pedig bárcsak inkább az lenne, ugyanis egy átlag pornóban több a kreatív munka.

Lázadás a gettóexpresszen – Joon-ho Bong: Snowpiercer

2014. június 7. – írta Soós Tamás

Az év sci-fije! – bár tisztesen elcsépelték a frázist az utóbbi másfél évben, most kivételesen igaz: a kultikussá hype-olt Snowpiercer tényleg a zsáner legjobban összerakott alkotása az elmúlt időszakból.

Ez nem a sci-fi éve lesz – Neill Blomkamp: Elysium – Zárt világ

2013. augusztus 20. – írta Kovács Patrik

Neill Blomkamp megrendezte négy évvel ezelőtti elsőfilmjének hollywoodiánus változatát: az Elysium – Zárt világ ugyan csupán tisztes középszer, szemmel láthatóan némi alkotói megalkuvás és hathatós stúdiókontroll eredménye, de a sci-fi idei mezőnyéből még így is kiemelkedik.

Az igazság másfél órája – Pete Travis: Dredd

2013. január 15. – írta Pernecker Dávid

Bizonyára sok képregénykedvelő homloka horpadt be 18 éve, mikor a karrierje csúcsán lévő Sylvester Stallone Dredd bíróként többször levette sisakját, hogy kötött mimikai tárházával jobban át tudja adni a Hershey bírónő személye iránt érzett lágy és langyos érzelmeket. John Wagner és Carlos Ezquerra, a brit 2000 AD képregényistálló alapköveiként, és Dredd méltán büszke szüleiként feltehetően csak egy-két szélütés után tudták feldolgozni Danny Cannon félrement adaptációját.

Coelho Hollywoodba megy – Tom Tykwer, Andy és Lana Wachowski: Cloud Atlas / Felhőatlasz

2012. november 26. – írta Kovács Patrik

Gyártási közegét tekintve a Felhőatlasz ugyan független produkció, trendérzékenysége mégis álomgyári: az Eredet és az Álomháború után ismét egy attrakciós mozi, amely szégyelli, hogy nem több önmagánál.

Darwin beájulna – Gary Ross: The Hunger Games / Az éhezők viadala

2012. március 29. – írta Papp Attila Zsolt

Amikor először hallottam Az éhezők viadala című filmről, egyetlen okból éreztem késztetést a megtekintésére: mert az alaptörténete kísérteties hasonlóságot mutatott Kinji Fukasaku (azóta sajnálatos módon elhunyt) japán rendező Battle Royale című 2000-es kultfilmjével – és távolról, persze, a Menekülő emberrel.

A fejlődés folyamata – Rupert Wyatt: Rise of the Planet of The Apes / A majmok bolygója: Lázadás

2011. augusztus 17. – írta Iszlai József

Ha nem képregény-feldolgozások miatt, akkor valószínű, a bevált sagák és különböző sikeres szériák előzménytörténetei miatt nyavalyognék. Köztudott, hogy az államokbeli prequel-gyártás egy ugyancsak elcsépelt, filmszalagra pazarolt fanyar pszeudogondolat tömörített változata szokott lenni, ami lényegében könnyen párhuzamba hozható a pengeélen való járkálás sikertelen szellemi aktusával. A Pierre Boulle regényéből ihletett A majmok bolygóját, mint ötrészes sorozatot (nem, nem számoltam bele a Tim Burton-féle „megközelítést”) külön polcon tárolom meghatározó filmélményeim könyvtárában, és ennek előzménytörténes rebootjától enyhén szólva megszentségtelenítést vártam. Mindaddig, míg meg nem néztem A majmok bolygója: Lázadás című opuszt.