Címke: délibáb

Kezdődik a palicsi filmfesztivál

2015. július 17. – írta

Roy Andersson nyitja meg szombaton az Európai Filmek Nemzetközi Fesztiválját Palicson, amelyen több mint 90 filmet mutatnak be 9 kategóriában július 18. és 24. között.

Optimista előrelátással – 22. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, 2014. november 5–9., Marosvásárhely

2014. november 10. – írta

Egy fesztiválbeszámoló általában nem szokott értékelést tartalmazni az adott fesztiválról, jobb esetben ugyanis erre nincs szükség. Van ugyanakkor olyan fesztivál is (és ilyen mostanság az Alter-Native is), amelyről az emberek nézettségi adatokat tippelnekmár azelőtt, hogy a fesztivál első filmjén össze lehetne számolni a nézőket. Ilyenkor szükség lehet leltárra és egy kis pozitív látásmódra.

Rabszolgaság és öncenzúra – Beszélgetés Hajdu Szabolccsal

2014. október 20. – írta

Hiányzott a Magyar Filmhétről a Délibáb – alkotói úgy döntöttek, nem nevezik a programba. A Fehér tenyér, a Bibliothéque Pascal, a Tamara, a Macerás ügyek rendezője a külföldre költözést fontolgatja és talán felhagy a filmezéssel is. Hortobágyi westernje, a Délibáb a Torontói Filmfesztiválon debütált, a premier másnapján beszéltünk a 42 éves Hajdu Szabolccsal.

Roncswestern – Hajdu Szabolcs: Délibáb

2014. szeptember 10. – írta

Magyar western az elnyomás természetéről és a fellázadás dinamikájáról: a 42 éves rendező a műfaj toposzait adagolja ugyan, de meglehetősen laza narratív szerkezete miatt a Délibáb inkább tekinthető ráérős, lassan égő hangulatfilmnek, semmint feszes zsánermozinak.

Torontóban mutatják be a Délibábot

2014. augusztus 12. – írta

A torontói nemzetközi filmfesztivál szervezői nyilvánosságra hozták a szeptember 5-én kezdődő rendezvény programját. Itt lesz Hajdu Szabolcs Délibáb (Mirage) című új filmjének világpremierje, a Contemporary World Cinema válogatásban. A fesztivál rövidfilmes programjában vetítik Fabricius Gábor rövidfilmjét, a Sintért (Skinner).

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • Zúzógép

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 123 perc, 2025

    Rendező: Ben Safdie

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Vadászat után

    Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 138 perc, 2025

    Rendező: Luca Guadagnino

  • Dinți de lapte

    Színes filmdráma, thriller, 104 perc, 2025

    Rendező: Mihai Mincan

  • Jó szerencse

    Színes vígjáték, 98 perc, 2025

    Rendező: Aziz Ansari

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 120 perc, 2025

    Rendező: Scott Cooper

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg

Szavazó

Ki a kedvenc S.S. monogramos színésznőd?

Szavazó

Ki a kedvenc S.S. monogramos színésznőd?

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • Zúzógép

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 123 perc, 2025

    Rendező: Ben Safdie

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Vadászat után

    Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 138 perc, 2025

    Rendező: Luca Guadagnino

  • Dinți de lapte

    Színes filmdráma, thriller, 104 perc, 2025

    Rendező: Mihai Mincan

  • Jó szerencse

    Színes vígjáték, 98 perc, 2025

    Rendező: Aziz Ansari

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 120 perc, 2025

    Rendező: Scott Cooper

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg