Ahogy a Mandalóri esetében is jót tett a Star Wars-univerzumnak a műfaji gyökerekhez való visszatérés, úgy a Transformers-franchise is végre meglépte, amit a sokszázmillió dollárból készült, legtöbbször Michael Bay-vezényelte, CGI-animált „filmek” nem mertek, és a nyolcvanas évek után ismét egy animációs mozifilmmel jelentkezik. Ami ugyan nem kevésbé játékreklám, de legalább néhány fokkal élvezhetőbb, mint „élőszereplős” elődei.
Biztos ismeritek azt az érzést, amikor hosszú idő után ismét megkóstolod a kedvenc kajádat, amihez csak nagyon ritkán jutsz hozzá, és valamiért már nem ízlik annyira, mint amikor először próbáltad. Közben érzed, hogy nem vele van a baj: a változás benned lehet, mert ez ugyanolyan ízletes, de azt az időközben idealizálttá lett első élményt már nem lehet visszahozni. Nos, ez kicsit hasonló a helyzet Taika Waititi második Thor-filmjével.
Mihez kezdenek a marveles alkotók a Bosszúállók szinte történelmi sikere után? Egyesek megpróbálnak eltávolodni az akció műfajától és kínos fantasy-kalandfilm remake-hez adják az arcukat (Robert Downey Jr. és a Dolittle), mások folytatják az egyébként is szép és többnyire igényes színészi munkájukat (Mark Ruffalo és a Dark Waters), a kemény mag pedig visszatérni látszik a képregényadaptációhoz, ugyanis A kimenekítés az Ande Parks, Joe Russo és Anthony Russo által közösen jegyzett, Ciudad című képregény filmes feldolgozása.
Egy hideg téli este nekivágtam a város utcáinak, hogy megnézzem a nemegyszer feldolgozott Moby Dick egy újabb adaptációját, jobban mondva (a plakát szerint legalábbis) az azt inspiráló valós történet megfilmesítését, A tenger szívébent. Sosem kedveltem az alapanyagot, de gondoltam a veterán, díjnyertes rendező, Ron Howard (Egy csodálatos elme, Frost/Nixon) majd olyan oldalról közelíti meg a jól ismert történetet, ahogy más eddig nem tette, és ez majd tetszeni fog. A mozihoz érve azonban azzal kellett szembesülnöm, hogy rajtam kívül senki nem kerekedett fel a fehér bálna történetét megnézni, és csak hosszas könyörgés árán vetítették le a filmet nekem, az egyetlen vállalkozó kedvű nézőnek.
