A király latolgatása – Roger Michell: Hyde Park on Hudson / A király látogatása

2013. január 22. – írta Kovács Bea

Az utóbbi években a történelmi-életrajzi vonatkozású filmek gyakran bizonyulnak Oscar-esélyesnek. Milk, Frost/Nixon, The Hurt Locker, The King's Speech, Moneyball, My Week with Marilyn – az elmúlt négy évben több jelölést és/vagy díjat is begyűjtöttek, az idei Lincoln pedig 12 kategóriában indul a szobrocskáért. Előzeteséből ítélve A király látogatása is hasonló kaliberű produkciónak ígérkezett, ám a másfél órából kiderült, hogy Roger Michell új filmje labdába sem rúghat a hasonló lélegzetvételű alkotásokkal szemben.

Daniel Craig is szerepel Clooney háborús drámájában

2012. november 1. – írta a szerk.

A James Bond-sztár Daniel Craig is szerepel George Clooney új, második világháborús drámájában, amelyben a nácik által ellopott műkincsek után folyik a kutatás.

Föld, kaland, ilyesmi – Wes Anderson: Moonrise Kingdom / Holdfény királyság

2012. június 13. – írta Farkas Péter

A vaskos karikatúrák és a szárnyaló fantázia legadekvátabb közege a gyerekfilm. Azt hihetnénk, hogy az egyébként is merész ötletekkel dolgozó Wes Anderson első gyerekközpontú művében kő kövön nem marad – és bár ez tényleg igaz, még így is az egyik legjózanabb munkája ez a 43 éves függetlenfilmesnek.

Az élőholtak szürkülete – Ruben Fleischer: Zombieland

2009. november 30. – írta Jakab-Benke Nándor

A klasszikus, lassan cammogó Romero-féle zombik kora, úgy tűnik, végleg leáldozott: a hetvenes évek marihuánán szocializálódott, zsibbadt arcai eltűntek, a mai fiatalság már a speedre és az extasyra van rákattanva, ennek megfelelően a zombijaik is vérmes szemű, üvöltözve sprintelő vadállatok.

Egy középkorú Don Juan (hervadó) virágai – Jim Jarmusch: Broken Flowers / Hervadó virágok

2006. február 15. – írta Váró Kata Anna

Úgy tűnik minden rendező életében bekövetkezik, hogy előbb vagy utóbb behódol a stúdiók csábításának és igazi mainstream alkotással rukkol ki. Vannak akiknél ez 360 fokos fordulatot jelent, és vannak persze olyanok is, akik bár nagyobb költségvetéssel és nagy sztárokkal forgatnak kétségkívül a mainstreamhez közelítő alkotást, mégis megtartják egyéni hangvételüket és nem szimplán „stúdióbérencként” dirigálnak le valami végtelenül lebutított kasszasiker várományos művet.

Elveszve lenni Tokióban – Sofia Coppola: Lost In Translation / Elveszett jelentés

2004. szeptember 15. – írta Moise Gabriella

Egy kellemesen rózsaszín és legalább annyira kellemesen átlátszó bugyiba burkolt női fenék, lassan, nyugodtan távolodó perspektívában fekvő alak az unalom és szendergés mezsgyéjén, lolitás ártatlanságban.

Amerikai film a jelentés hiányáról – Sofia Coppola: Lost in Translation / Elveszett jelentés

2004. május 15. – írta Gagyi Ágnes

A fiatal, bájos Charlotte és a középkorú filmsztár, Bob ugyanazon hotelben érzik egyedül és idegenül magukat Tokióban, így találnak egymásra. A korkülönbséget átívelő erotikus feszültség szikrája nem kap lángra a filmben, pislákoló fényénél mélyebb, a hiányok árnyékát élesebben kirajzoló kapcsolat szövődik a két szereplő között.