Túl az erőszakon – A kolumbiai film története

2023. szeptember 6. – írta Lénárt András

A sztereotípiákra fogékony olvasók és nézők számára Kolumbia a kávé, a drogkartellek és Pablo Escobar hazája, esetleg Shakira szülőföldje, jobb esetben Gabriel García Márquez nevét is ismerik – noha az ország természetesen ennél sokkal több. Az elmúlt két évtizedben feltörekvő fázisába lépett kolumbiai film által tárgyalt témák képet adnak arról, mi foglalkoztatja az alkotókat és a közönséget. Az ország múltját és jelenét átható események – amelyeknek sajnálatos velejárói az erőszakos cselekmények – természetesen erőteljes nyomot hagynak a filmkészítők témaválasztásain is.

Hősök tere (és ideje) – Jancsó Miklós-portré 2.

2011. szeptember 30. – írta Gregus Zoltán

Jancsó Miklós a hatvanas években esszencialista, a történelmi tapasztalatokból, az egymást váltó jobb- és baloldali ideológiákból leszűrt princípiumokkal dolgozik. A Szegénylegények, az Így jöttem, a Csillagosok, katonák vagy a Csend és kiáltás című filmjei egy sajátos történelemszemlélet jegyében fogantak.

A katasztrófa értelmezése – Jancsó Miklós-portré 1.

2011. szeptember 27. – írta Gregus Zoltán

Jancsó Miklós életében a katasztrófa többszörösen meghatározó tényező: már negyvenkét éves, amikor az első szerzői filmjét forgatja; alig fog bele a balos filmek forgatásába, a hetvenes évekre ki kell ábrándulnia; ennek ellenére a nemzetközi filmtörténetben nemzeti klasszikus vált belőle; a „katasztrófa” értelmezésével indul a nyolcvanas években az egyik jelentős stíluskorszakát meghatározó filmje. Jancsó Miklós ma kilencven éves, és még mindig alkot – sőt egész jó filmeket.

Marker-média – Chris Marker-portré 2.

2011. augusztus 1. – írta Ritter György

Chris Marker fotográfus, esszéista munkássága az emlékezések és az asszociációk narratívája köré szerveződött. Filmjeiben, akárcsak utazásaiban is a határmezsgyén mozgott: a szélsőségek és a világban rejlő kapcsolatok érdekelték. Számára a film maga volt a politika. A ’68-as események után azonban már nem volt politika és nem volt film sem.

Marker-mém – Chris Marker-portré 1.

2011. július 29. – írta Ritter György

Kilencvenéves a francia újhullám egyik legenergikusabb kísérletezője. Párizsban él, de hat éve nem alkotott. Ő és Godard voltak azok, akik komolyan vették a filmművészet határainak tágítását. Csakhogy míg kollégája 40 éve kesereg a film halálán, addig ő majd’ ugyanennyi ideje lépett túl a celluloidanyagon a mozgókép metafizikus világába. Ő Chris Marker.