Címke: autósüldözés

A tacskó, a nő, a taxis meg a szajré – András Ferenc: Dögkeselyű (1982)

2017. szeptember 2. – írta

Az írott és mozgóképes populáris műfajok közül leginkább a krimi alkalmas arra, hogy a bűn felderítésével egyidőben a társadalom züllöttségének mértékére is fény derülhessen, így a kriminek sosincs hatalmi támogatottsága az önkényuralmi rendszerekben. Egy olyan uralkodó ideológiai szituációban, mint ami a 80-as évek keleti blokkját jellemezte, a bűn kortárs képviseletében kötelezően szabotőrök vagy a nyugati dekadenciából érkezettek kellett szemben álljanak a pártállam kifinomult szaglású nyomozóival ahhoz, hogy a cenzúra ne köhögjön. A Dögkeselyű máig tisztázatlan körülmények között majdhogynem csonkítatlanul kijátszotta az áthallásokra szakosodott kultúrkopók éberségét.

Családban marad – F. Gary Gray: The Fate of the Furious / Halálos iramban 8.

2017. április 13. – írta

Ha valaki azt hinné, hogy a hetedik felvonás nagyszabású azerbajdzsáni rajtaütés-jeleneténél − amelyben Dominic Toretto és kedves családja ejtőernyős autókkal ugrat ki egy többezer méter magasan suhanó repülőgépből − már nem lehet halálosabb az iram, hatalmasat téved. A családos csóka nyolcadik menetét már önmagukat irányító zombiautók, égből hulló kocsi-eső és egy bazi nagy tengeralattjáró felrobbantása is durvítja. Két zúzás között pedig most is ezerrel dübörögnek a kőkemény férfiasságot hirdető dumák és a család fontosságát hangsúlyozó falvédő-bölcsességek... Otthon vagyunk!

Lenyűgöző őrület a MAXimumon – George Miller: Mad Max: Fury Road / Mad Max: A harag útja

2015. május 18. – írta

Már az előzetes alapján sejteni lehetett, hogy az eredeti Mad Maxet is jegyző George Miller harminc évnyi maxtelenség után nagyon szórakoztató és látványos esztelenséggel kelti életre mai technikával és filmes nyelvvel a sivatagi pusztaságban száguldozó egykori rendőr karakterét. De hogy ekkorát üssön ez a film, arra nem lehet eléggé felkészülni.

A csúnya fiúknak is van szívük – James Wan: Furious 7 / Halálos iramban 7.

2015. április 6. – írta

Amikor a Halálos iramban 7.-ről beszélünk, mindig ott lesz az elefánt a szobában: lehetetlen megkerülni azt a tényt, hogy a főszereplő(nek beállított, amúgy a ebben a részben viszonylag háttérbe szoruló) Paul Walker a film forgatásának idején autóbalesetben elhunyt. Ezt most kissé mégis félretesszük, mert a sorozat hetedik részének minőségét az utolsó öt percet leszámítva nem befolyásolja. Ez a film ettől függetlenül is okoz meglepetést.

„Ha el tudsz mondani valamit a kaszkadőrmutatvánnyal, az művészet” – Interjú Gulyás Kiss Zoltán kaszkadőrszakértővel

2013. július 24. – írta

Dolgozott már Antonio Banderasszal, James Belushival, Dennis Hoperrel vagy Jeanne Moreau-val, megcsinált két Guinness-rekordot, lovagolt a 80 huszárban, esett le 30 méteres várfokról – el is nevezték érte „őrült magyarnak”. A Magyar Kaszkadőr Akadémia egyik vezetőjével, Magyarország egyik legelismertebb kaszkadőrszakértőjével, Gulyás Kiss Zoltánnal beszélgettünk a szakma és a kaszkadőrképzés rejtelmeiről.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes