Cinéma, mon amour – Filmes folyóiratok Franciaországban

2003. január 15. – írta Gyenge Zsolt

Két, ötven éves filmes szaklappal Franciaország alighanem a világon az első helyet foglalja el filmről szóló szövegek hagyományában. A teljesítmény még inkább tiszteletreméltó ha hozzátesszük, hogy nem populáris műfajokat népszerűsítő magazinok, hanem művész- és szerzői filmeket elemző, elméleti kérdéseket feszegető kulturális lapok érték meg ezt a magas kort. A Cahiers du cinéma és a Positif – mert hiszen róluk van szó – ma is a francia és a nemzetközi filmes diskurzus meghatározó, megkerülhetetlen szentélyei.

Filmtörténet tizennégy részben (XII.) – A francia új hullám

2002. március 15. – írta Báron György

Az új hullám ugyanolyan a művészi esemény a mozgókép történetében, amely a századelőn forradalmasította az irodalmat és a képzőművészetet. A fiatalok lázadása apáik ellen, az újítóké a konzervatívok ellen, a művészeké az iparosokkal és üzletemberekkel szemben, az elbeszélés személyességéé a történetmesélés (hollywoodi) pszichológiai realizmusával szemben, az európai érzékenységé a tengerentúli mozi rossz ízlésével szemben.

Filmtörténet tizennégy részben (X.) – Vissza a valósághoz (I.) – Az olasz neorealizmus története

2002. január 15. – írta Vincze Teréz

A filmtörténetírás bevett toposza, hogy már a film születésénél megkülönbözteti a születő művészet fikciós illetve dokumentarista jellegű törekvéseit. Teheti ezt azért is, mert a (Lumiére testvérektől eredeztetett) valóságrögzítés és (a Meliés munkásságából származtatott) fikció viszonya valóban mindig is a filmkészítők és a filmről gondolkodók érdeklődésének fontos kérdése volt. A most tárgyalandó film(stílus) történeti irányzatnak is karakterisztikus jegye a valósághoz, a történelem és a mindennapok dokumentáló jellegű megközelítéséhez való viszonya.