A viszontlátás édes-keserű gyötrelme – Lukács Csaba: Gyökérkeresők

2020. június 12. – írta Ferenczi Szilárd

A kilencvenes évek elején tömegével nyugatra örökbeadott romániai gyerekekről szóló dokumentumfilm megrázó élmény.

Egy óriási, de piti balhé – James Lee Hernandez, Brian Lazarte: McMillions / McMilliók

2020. március 20. – írta Jakab-Benke Nándor

Az úgynevezett true crime, tehát a megtörtént bűnesetet boncolgató tévéműfaj legtöbb esetben a dokumentumfilm és a krimi elhanyagolt mostohagyereke. Vagy a dokumentarista része unalmas (nincs elég mutogatnivaló archív felvétel, vagy a beszélő fejek unalmasak), vagy a bűnügyi része kopott meg és nem tudják úgy folyamatában megmutatni a rendőri munkát, hogy hosszú órákon lekösse a nézőt (mint pl. egy dramaturgiailag tökéletesen felépített fikciós zsarufilmben). Az HBO friss McMilliók című minisorozata ügyesen lövi be azt a sávot, ahol a sztori police proceduralként is izgalmas még, de dokumentumfilmként, magán túlmutatva is releváns.

És mégsem… – A rend(szer)vesztés narratívái

2019. november 25. – írta Gelencsér Gábor

A kelet-európai rendszervált(oz)ások harmincadik évfordulóján tettük fel a kérdést: volt-e a politikai, társadalmi mellett filmes fordulat is? Az alábbi vázlatos áttekintés a magyar rendszerváltás körüli bő évtized filmjeiben keresi a filmtörténeti korszakváltás lehetséges jeleit.

Szakadozó világrészek utasai – Fekete Ibolya: Bolse vita (1996)

2019. szeptember 29. – írta Ferenczi Szilárd

A kelet-európai rendszerváltások filmjének is számontartható, kultstátuszt kapott Bolse vita minden újabb megtekintése ajándék, hőseivel együttérezni nem nehéz: országhatárok fölött és az élet újrakezdésének reményében lebegnek szüntelen.

Egy ideológia titkos élete – Jonas Åkerlund: Lords of Chaos / A sötétség gyermekei

2019. május 13. – írta Bodó Karola Éva

Mélyrepülés a norvég black metal eredettörténetében: egy olyan sztori, ahol a valóság felülmúlt bármely képzeletet és nem igényel költői túlzásokat. Jonas Åkerlund egy olyan underground közösségről rántja le a leplet, akikről nagyon megérett már mesélni, mert eddig senki nem hozta őket a rivaldafénybe.

A (deszkás) fiúk is sírnak – Jonah Hill: Mid90s / A gördeszkások

2019. március 19. – írta Incze Kata

A 2000-es évektől eltérően, az utóbbi évek sikeres coming-of-age-filmjei (Sráckor, Lady Bird, Eighth Grade) elsősoban nem fősodorbeli alkotások, hanem inkább művészfilmes berkekből kerülnek ki.  Jonah Hill Mid90’s című rendezői debütje is ez utóbbi vonalat erősíti, címéhez híven valóban a kilencvenes évek analóg fotókon, VHS-kazettákon rögzített színeit teszi vissza a vászonra. Azonban jóval több egy öncélú nosztalgiafilmnél, hiszen van bőven mondanivalója maszkulinitásról, barátságról, és függetlenné válásról a korszak Los Angelesének hip-hopra bólogató gördeszkás szubkultúráján keresztül. A tavaly Torontóban bemutatott film az eddig színészként ismert Jonah Hill személyes hangvételű „így jöttem”-filmje.