Könnyedén megnézhetjük a híres vagy nem annyira híres rendezők filmjeit a mozikban, bármikor elmehetünk színházba, ha kedvünk tartja, de a művészeti iskolák munkáit sok esetben csak akkor láthatjuk, ha bennfentesek vagyunk, vagy kifejezetten törekszünk a megismerésükre; bár néha ezen utóbbi motiváció sem elegendő. Az idén harmadjára került megrendezésre az Utolsó Csepp Fesztivál, november 29. és december 1. között, ahol különféle művészeti iskolák mutatkozhattak be a „nagyközönség” előtt.

A közönség ugyan nem volt különösebben nagy az első nap (de milyen fesztivál az, amelyiknek az első napján már teltház van?), viszont aki eljött, az láthatta, hogy mi folyik ma Magyarországon a művészeti életben, illetve megismerhette a művészeti oktatás jelenlegi problémáit, kérdéseit. Olyan előadókkal találkozhattunk, mint például Menyhért László, művészettörténész, aki a kortárs képzőművészet fogalomrendszeréről és fogalomzavarairól világosította fel a hallgatóságot, vagy mint Réz András, esztéta illetve Szalai András, építészettörténész.

De a művészetről szóló, valóban érdekes beszélgetések mellett, megismerkedhettünk a tényekkel is, azaz hogy mit tudnak nyújtani most, ebben a pillanatban a közönség számára a művészeti iskolák hallgatói. Azt hiszem, nem kell aggódnunk a magyarországi művészeti élet jövőjét illetőleg, mivel a fesztivál látogatói egy pillanatig sem unatkozhattak. Igaz egy tízes skálán, mondjuk hattól felfelé minden osztályzat elkelt volna, és a kisebbeket csak páran kapták volna meg, ők sem feltétlenül azért, mert nem szerepeltek jól, csak mert megilletődhettek a hely szellemétől. Ugyanis a Trafóban lehetett megtekinteni az előadásokat, kiállításokat, ami mára szinte a magyar kortárs művészetek szimbólumává vált.

Filmek is voltak a fesztiválon, méghozzá nem is kis számmal, ezeket a Művész moziban láthatták az érdeklődők. Ne gondoljunk egyből játékfilmekre, mert azokról az idén csak beszélgetni lehetett (Török Ferenc: Moszkva tér; Hajdú Szabolcs: Macerás ügyek), hanem rövid kis etűdökre, animációs és dokumentumfilmekre. Sok közülük nagyon ötletes és izgalmas volt, leginkább azt volt érdekes összehasonlítani, hogy miként szemléli/látja a világot kamerán keresztül, egy-másfél percben, egy filmművészetis-, egy képzőművész- vagy egy bölcsészhallgató.

A fesztivál létrehozásának körülményeiről, céljairól Farkas Andrea, a fesztivál főszervezője a következőket mondta: „A fesztivál létrehozásának az ötlete úgy keletkezett, hogy még 1999 előtt a Hollán Ernő utcai Odeonben szinte minden este egy kis társaság gyűlt össze, ugyanis akik kivették az aznapi filmjüket sokszor még bent maradtak beszélgetni, és így gyakorlatilag egy találkozóhellyé alakult át ez a téka. Később mikor megnyitottuk a Puskin mozi melletti üzletet, akkor azt már koncepcionálisan úgy alakítottuk, hogy a kölcsönzés mellett más dolgokra is lehetőség nyíljon. Akkor kezdtük el üzemeltetni a Puskin mozi melletti kávéházat, ahol másfél éven keresztül kiállításokat, képzőművészekkel találkozókat szerveztünk, és tulajdonképpen az ő igényeik, illetve a mi vágyunk testesült meg ebben a fesztiválban. Minket is meglepett, hogy sikerült így összehozni. Naivan álltunk hozzá, de nagyon nagy öröm volt, mikor az első Művészeti Iskolák Találkozóját megrendeztük a Puskin moziban és láttuk, hogy ez működik. Akkor kilenc iskola vett részt a fesztiválon. Tavaly előtt, 2000-ben a Duna és a Szindbád mozikban tartottuk meg, tizenhat iskola vett részt, az idén pedig a Trafó – kortárs művészetek házában és a Művész moziban vannak a rendezvények, és most huszonhat iskola képviselteti magát.

A fesztivál mennyire befolyásolja a résztvevők további életét?

Vannak olyan rendezők, akiknek azóta sikerült nagyjátékfilmet forgatniuk, például Török Ferencnek vagy Miklauzits Bencének, még ha nekik nyilván nem is ez a fesztivál segítette létrejönni a későbbi produkciójukat. Az, hogy más filmes alkotóknak menyire járult hozzá a további fejlődésükhöz ez a fesztivál, arról én nem tudok többet, de azt gondolom, hogy ez egy jó lehetőség, hogy a művészek bemutathassák az alkotásaikat, és igénylik is. Nyilván annak, aki magasabb szintű képzésben vesz részt, kevésbé van szüksége erre a fesztiválra, mert például a rendezőszakosoknak más lehetőségeik is vannak. Azt gondolom, hogy valójában ez nem az iparosoknak illetve a Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak jó, mert az ő munkáikat tényleg igen kevesen láthatják, mivel csak az iskolán belül vetítik le őket, pedig nagyon-nagyon jó vizsgafilmjeik vannak, akár az animáció, akár az intermédia szakon.

Milyen szűrésen esnek át a fesztiválra jelentkezők?

Azt hangsúlyoznám, hogy a fesztivál programjainak az összeállításában, a szervezőknek nincs sok beleszólása, nem mi válogatjuk össze, hogy egy iskola milyen programmal lépjen fel, hanem fölkérjük, hogy szerepeljen ezen a fesztiválon, és az adott intézmény művészeti vezetője dönti el, hogy mi az, amivel képviseltetni kívánják magukat. Jövőre szerencsésebb lenne talán meghívásos alapon hirdetni a fesztiválon való részvételt, mondjuk pályázat alapján, hogy kicsit jobban inspiráljuk az embereket. Ez nyilván egy másfajta szemléletet vonna maga után, de az is érdekes vállalkozás lenne, és más képet adna arról, hogy hol tart ma a művészeti képzés. Nem arra gondolok, hogy konkrétan meg kellene határozni, hogy film esetében milyen alkotások szülessenek, vagy hogy egy táncszínházi produkció miről szóljon, hanem valamivel érdekeltté kéne tenni az embereket, hogy eljöjjenek és megnyíljanak.

Mennyire nyitottak az intézmények a fesztivál irányába?

Mi fölkérjük az iskolákat arra, hogy jöjjenek el, mutatkozzanak be, de nem minden művészeti intézmény képviselteti magát. Ennek egyrészt szervezési okai vannak, másrészt pedig nem minden hallgató, tanár tud róla. Mi sokszor hiába értesítjük az iskolák vezetőségét, mert nem minden esetben jut el lefelé ez az információ. Minden évben volt egy-két iskola, amely nem képviseltette magát a legkomolyabbaknak számító intézmények közül is. Ez nem feltétlenül ellenállás, hanem inkább érdektelenség.

Ez az elnevezés honnan származik?

Az elnevezésnek igazából semmi filozófiai magyarázata nincsen. Még az elején úgy gondoltuk, hogy ez egy jó név, de mikor először megrendeztük a fesztivált, és jöttek az újságírók, és kérdezték „Na, hát akkor miért Utolsó Csepp? ”, akkor már úgy gondoltuk, hogy lehet, hogy másképp kellett volna elnevezni, mert ebbe igazából bármit bele lehet magyarázni, meg semmit sem. De a legegyszerűbb mégis az, ha azt mondom, hogy ez csak egy kis része, egy cseppnyi abból, hogy mi folyik ma a művészeti képzésben, akár Budapesten, akár vidéken, bár csak most először képviseltetik magukat vidéki iskolák.

Milyen terveitek vannak a fesztivál jövőjét illetőleg?

Tervezzük, illetve szeretnénk, ha lehetőségünk nyílna arra, hogy egyrészt országos szintűvé nője ki magát ez a rendezvény, és ezzel akár egy időben, vagy ezután külföldről, illetve határon túlról is szeretnénk iskolákat meghívni. Reméljük, hogy ez nem marad csak állom, ennek jelenleg is komoly anyagi vonzata van, de ez abszolút a közeljövőbeli terveinkhez tartozik.”

Összegezve ez egy nagyon színes és jó fesztivál volt, amit még tetőzött a helyszín varázsa. Mindenki találhatott kedvére való programot, hiszen volt kiállítás, film, színházi és táncszínházi előadás, koncert – tehát minden, ami kell. A kiállítás egyik látogatója írta a következőket a hozzászólások közé, az ókori filozófust idézve: „Az, aki meg tudja mondani, hogy mi a tökéletes, öntse formába és állítsa ki.”