Bár „romantikus komédia”-címkével reklámozzák, a Smart People (Okos emberek) ritkán fog harsány nevetésre ingerelni. Még csak romantikus andalgásokra sem fog ürügyet szolgáltatni. Cserébe viszont betekintést nyújt néhány megmosolyogtatóan suta ember életébe, akik épp attól viccesek néha, hogy komolyan veszik, hogy okos felnőttek.
Egy viktoriánus irodalmat tanító egyetemi professzor két autó helyére parkol; átállítja irodájában a faliórát, hogy ne kelljen fogadnia a konzultációra érkező diákjait, évek után sem képes megjegyezni állandó tanítványai nevét sem, utálja az életét, csak az irodalomtörténészi és kritikusi karrierjének él és elzárva tartogatja több mint egy évtizede elhunyt feleségének a ruháit. Aztán egy nap Lawrence Wetherhold (Dennis Quaid) leesik egy kerítésről, mikor törvénytelen úton próbálja visszaszerezni elvontatott kocsiját. Ez a baleset indítja el a film történetét és szereplői életében a változásokat.
Először is Lawrence mostohatestvére érkezik a házba, Chuck (Thomas Haden Church), aki képtelen fenntartani egy albérletet, rendszeres életmódot követni és felelősséget vállalni, viszont kapóra jön, mert a baleset után fél évig sofőr kell a professzornak.
Ha ez nem volna elég ahhoz, hogy felboruljon Lawrence aprólékosan berendezett törékeny életrendje, beleszeret a sürgősségi osztályt vezető csinos orvosnőbe, Janet Hartiganba (Sarah Jessica Parker), akiről kiderül, hogy volt tanítvány. Így szorul bohém testvére és egy szókimondó őszinte nő közé a bekövesedett professzor és így kényszerül változtatni életén; vele együtt pedig gyerekeinek, de főképp lányának (Ellen Page) is el kell fogadjnia, hogy megváltozik az életük.
Eddig jól (és boldogtalanul) élt a család két értelmiségije, az apa és a lány, hirtelen viszont mindketten szerelmesek lesznek – egyikük egy orvosnőbe, a másik a nagybátyjába, és nem tudják, mit kezdjenek érzelmeikkel.
Eddig elég volt okosan a karrierre gondolni, könyvet írni, jó címet adni neki, tanulni a vizsgákra és szerencsésen levizsgázni. De őszintének lenni és érzelmileg megnyilvánulni ennél sokkal nehezebb, főleg egy olyan családban, ahonnan hiányzik a nő és vele együtt az érzelmi alap.
A film azzal játszik, hogy kifigurázza az okosságról mint tanultságról alkotott képet és megpróbálja meghatározni, hogy mitől valóban okos egy ember. Mivel azért nem lehet teljesen mellőzni a romantikus vígjáték vonulatot sem, egyértelmű, hogy a szeretet és az őszinteség fontosak az itt körülírt okosság szerint. Didaktikusnak hat a két pár bemutatása: Lawrence régebb irodalmat tanított a nőnek, most a doktornő tanítja érezni és viselkedni; ráadásul a szó szoros értelmében Janet menti meg volt tanára életét, hisz ő az az orvos, aki a sürgősségi osztályon ápolja. A másik pár esetében hasonló helyzet áll fenn: Vanessa egész szótárakat tud kívülről és maximális pontszámmal teljesít minden teszten, de Chucktól kell megtanulnia érezni és kicsit humorosabban tekintenie az életére.
A tétel tehát: minden tanultság hiábavaló, ha nem jár vele érzékenység, humorérzék és érző szív. Mindez nem újdonság, de nem szabad alulbecsülni a filmet, csak azért mert emígy tételre bontható.
A karakterek nagyon pontosan ki vannak dolgozva, a színészi játék nagyszerű. Noam Murro minden bizonnyal jól tud bánni a színészekkel, ezért rájuk bízza a filmet és így a humoros jeleneteket is. Thomas Haden Churchnek a tekintete is elég ahhoz, hogy nevetésre ingereljen, Dennis Quaid karakterét pedig topogása és gyerekesen átlátszó füllentései szerettetik meg a nézővel. Mindenki olyan őszintének hat, hogy gyakorlatilag közelképekből áll össze a film – és amilyen közel megy a kamera a színészekhez, olyan közelről vizsgálja a rendező, hogy milyen változásokon mennek keresztül a szereplők. Ennél közelebb már nem tud menni. Esetleg, ha műfajt vált.
